A Sláger keresetét elutasította, a Danubiusénak részben helyt adott az LB
A kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata kapcsán szerdán két eltérő felülvizsgálati döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság (LB): a Sláger Rádió keresetét - a jogerős ítéletet megváltoztatva - teljes egészében elutasította, a Danubius Rádió esetében azonban hatályában fenntartotta a keresetnek részben helyt adó jogerős ítéletet. A döntés a Class FM és a Neo FM sugárzási jogát nem érinti.
.
Mégis folytatná a Sláger RádióNéhány napja még úgy volt, teljesen hátat fordítanak hazánknak, ám tulajdonosai most mégis azt szeretnék, hogy a rádió hódítsa vissza népes hallgatóságát.
.
Bosszút álltak a Sláger- és a Danubius-rajongókTeljes figyelemmegvonással, illetve átpártolással büntette az újonnan indult országos rádióadókat a kedvenc csatornájukat elveszítő hallgatók túlnyomó része, legalábbis erre utal egy aktuális felmérés.
.
Feladta a harcot a SlágerA Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon.
.
Nem fog forradalmat csinálni a Neo FM
Nagyrészt a Sláger-hallgatók megtartásával kívánja elérni a hárommilliós hallgatottságot az országos rádiófrekvenciát október végén elnyert, adását tegnap megkezdő Neo FM, mondta el az mfor.hu-nak Kádár Tamás. A mintegy 350 millió forintból beindított rádiót üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója szerint a Neo célzottan a mainstream zenei irányzatokból merít, több mint harminc fős csapatában pedig a Sláger és a Danubius Rádió egykori arcai is feltűnnek.
.
Nem adják el a Roxyt a Sláger RádiónakNem tárgyalnak a tulajdonosok a főváros körzetében sugárzó Roxy Rádió eladásáról - cáfolta az erről megjelent sajtóhíreket Alexander Skvortsov ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.
.
A Sláger után a Danubius is perelhetNem közöl hivatalos álláspontot a frekvenciapályázat kapcsán a Danubius Rádió, mert továbbra sem kapta meg az ORTT értesítését a döntésről - tudta meg a Napi Gazdaság.
.
"A legjobb pályázat nyert. A Slágert inkább nem minősítem"Az eddiginél színvonalasabb műsorokat és több magyar zenét ígér a hallgatóknak Balázs Csaba, az Econet Nyrt. vezérigazgatója. Az országos rádiófrekvenciákra kiírt pályázaton nyertes FM1 konzorcium mögött álló csoport első embere szerint botrányról szó sincs, egyszerűen a legjobb pályázat nyert.
.