A VP több mint 1.216 milliárd forintot szedett be tavalyA Vám- és Pénzügyőrség (VP) 2010-ben 1.216 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés tavalyi bevételeinek 12 százaléka, míg 2009-ben 1.267 milliárd forint volt ez az összeg, ami a központi büdzsé bevételeinek 15,23 százalékát jelentette - mondta Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese szerdán Budapesten.
.
Januártól egységes szervezetben működik az APEH és a VPAz Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a január 1-től létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsó fokú szervek - ismertették a két hatóság szóvivői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
.
Megvan a vámosok új központjának helyeA budapesti Zoltán utca ad majd otthont a leendő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámügyekkel foglalkozó központi egységének - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) hétfőn az MTI-vel.
.
Mintegy 4-5000 VPOP-es dolgozó magán-nyugdíjpénztári befizetése tűnt elVizsgálatot indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) dolgozóinak magán-nyugdíjpénztári befizetései miatt, mert azt ugyan levonták a dolgozók béréből, de a 2010-es befizetéseket - a dolgozók állítása szerint - nem írták jóvá a magán-nyugdíjpénztári számláikon – írja a Népszava a csütörtöki számában.
.
Olcsóbb lesz az összevonás után az egységes adó és vámszervezetAz egyesítés hatására a személyi kiadások nőnek, más kiadások azonban ennél nagyobb mértékben csökkennek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrehozásával - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló az Országgyűlés számára készült kormányzati tájékoztatóból.
.
Létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőreNemzeti Adó- és Vámhivatal néven új szervezet jön létre a jövő év elején az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonásával - mondta a VPOP helyettes vezetője pénteken Egerben.
.
Jövő év elején indul az APEH és VPOP összevonása 2011. január 1-jén indul el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja; az új szervezet várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven fog működni önálló kormányhivatalként – közölte Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese pénteken Szegeden.
.
Az idén kevesebb kábítószert és dohányterméket foglalt le a VPA Vám- és Pénzügyőrség (VP) az első félévben 8.709 hatáskörös bűncselekményt derített fel, ezek együttes elkövetési értéke meghaladta a 49,8 milliárd forintot, a nyomozások során lefoglalt összérték pedig megközelítette az 5 milliárd forintot - derül ki a VP kedden nyilvánosságra hozott gyorsjelentéséből. A felderített hatáskörös bűncselekmények száma 18 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
.
A tavalyinál 9,8 százalékkal kisebb vámbevételA Vám- és Pénzügyőrség az első félévben 521,6 milliárd forintot szedett be, a központi költségvetés bevételeinek 13,7 százalékát - derül ki a vámhatóság gyorsjelentéséből. A beszedett összeg 9,8 százalékkal kisebb a tavalyinál. A VP bevétele 2009 első félévében 578,3 milliárd forint volt, a költségvetés tárgyidőszaki bevételének 15,1 százaléka.
.
A VPOP új vezetése az állami bevételek növelésére törekszikA Vám- és Pénzügyőrség (VP) új vezetésének kiemelt célkitűzése az államot megillető bevételek növelése, jelenleg ugyanis a költségvetés az adó- és vámbefizetések elkerülése miatt jelentős bevételektől esik el - mondta Béndek József országos parancsnok a VPOP keddi sajtótájékoztatóján.
.
Béndek József az új országos vámparancsnok
Béndek Józsefet nevezte ki a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokává csütörtökön a nemzetgazdasági miniszter, miután elődjét, Nagy Jánost felmentette beosztásából - erősítette meg a Népszava információját Sipos Jenő, a vámhatóság szóvivője az MTI-nek.