Elhunyt Bartha Ferenc
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit.
.
A Trigránit nem vonul ki Oroszországból
A Trigránit csoport nem vonul ki Oroszországból, a tervezett moszkvai beruházást azonban nem valósítja meg - erősítette meg Lovas István, a Trigránit csoport ország-igazgatója, a vagyonkezelő menedzsment vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn.
.
Kivonul egy moszkvai plázafejlesztésből a TriGránit
A TriGránit kivonult moszkvai projektjéből, a Mozaik bevásárlóközpontból - adta hírül a Kommerszant című orosz üzleti-politikai napilap hétfőn.
.
Kedden indult a TriGranit poznani bevásárlóközpontjának építkezése
A TriGranit kedden ünnepélyes alapkőletétellel megkezdte a poznani főpályaudvar melletti bevásárlóközpont építését, a negyedmilliárd eurós nagy-lengyelországi befektetés második szakaszának átadását 2013. végére tervezik.
.
45 milliárdért értékesített irodákat a TriGranit
A TriGranit Fejlesztési Zrt. eladta a Heitman European Property Partners IV (Hepp IV) amerikai befektetői csoportnak a Millennium Városközpontban található négy irodaház 74 százalékot kitevő tulajdonrészét – jelentette be Demján Sándor, a TriGranit elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.
.
Felfüggesztette tevékenységét a TriGránit román leányvállalata
Felfüggesztette három évre a tevékenységét a TriGránit Development Romania vállalat, amelynek a bukaresti Esplanada City Center nevű nagyszabású ingatlan beruházási projektet kellett volna megvalósítania, de a kivitelezés elakadt.
.
Amerikaiak szálltak be Demjánék zágrábi plázájába
Immár fele-fele arányban áll a Heitman és a Trigránit tulajdonában a zágrábi Arena Centar. A plázát az elmúlt év őszén adták át.
.
Megépült az Arena Centar szórakoztató és bevásárlóközpont Zágrábban
Megépült az Arena Centar szórakoztató és bevásárlóközpont Zágrábban a magyarországi székhelyű TriGranit fejlesztésében, és pénteken már fogadja az első látogatókat - jelentette be Török Árpád, a TriGranit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten.
.
A TriGranit Csoport lezárta a WestEnd refinanszírozását
A TriGranit Csoport lezárta a budapesti WestEnd City Center mintegy 400 millió eurós refinanszírozását a német Pfandbriefbank által vezetett nemzetközi bankkonzorciummal - közölte a cég.
.
Novemberben nyílik a Trigránit zágrábi bevásárlóközpontja
November 5-én nyitja meg kapuit Zágrábban a magyar Trigránit 244 millió eurós beruházással épülő bevásárló-szórakoztató központja - adta hírül a Business.hr horvát üzleti lap.
.
Magyarországon építhetnek megakaszinót Demjánék
A TriGránit szlovákiai vezetője szerint az eredeti tervekben szereplő Pozsony helyett elképzelhető, hogy magyarországi helyszínt választanak annak a szórakoztató komplexumnak a megvalósítására, melyben kaszinók is helyet kapnának. A vezető ugyanakkor bízik a hiányzó szlovákiai engedélyek megszerzésében, így könnyen lehet, hogy csupán a meggyőzés eszközeként dobták be a magyar helyszínt.
.
Veszélyben lehet a Trigránit szlovák megaprojektje
Visszavonhatják a korábban jóváhagyott adókedvezményt, ami veszélyeztetheti a Trigránit által tervezett pozsonyi szórakoztató parkot. Amennyiben megvalósul, a fejlesztés keretében 1,2 millió négyzetmétert, bevásárló- és szabadidőközpontot, élményfürdőt, golfpályákat, szállodákat, kaszinókat, valamint kulturális és konferenciaközpont alakíthatnak ki.
.
Lengyel plázáját árulja a TriGranit
Eladná a novemberben átadott krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpont 50 százalékát a TriGranit - írta hétfői számában a Világgazdaság a PropertyEU ingatlanpiaci szaklap értesülése alapján, amelyet a napilapnak Szabó Zsolt, a cég befektetési igazgatója erősített meg.
.
Krakkóban építkezik a TriGránit
Átadták a TriGranit fejlesztésében megvalósuló Bonarka City Center beruházás első ütemét, a bevásárló- és szórakoztató-központot Krakkóban pénteken.
.
Eurómilliós piacra hajt a TriGránit
Eurómilliókat hozhat a TriGránitnak, ha a következő években nagyobb szeletet tud kihasítani a kereskedelmi ingatlanok üzemeltetési tortájából, írja a Világgazdaság.
22:16
Wall Street: a görögök mindent felülírtak
21:46
5700 pályázat érkezet napkollektorok telepítésére
21:31
Együtt lobbiznak a távközlési cégek a távközlési adó miatt
19:19
Bajban a spanyol profi foci a csillagászati adósság miatt
17:28
Továbbra is az OTP szenved a görög hírek miatt
16:34
Lezárult az Arany Penge zsűrizése
16:22
Áprilisban tovább csökkent a mobil-előfizetők száma
16:10
A Gemius-Ipsos konzorciumot választotta a az MAKSZ
15:58
Beerősített az amerikai ipar
15:46
2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná
.











