A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának
A három nagy mobilszolgáltató mellett az úgynevezett virtuális szolgáltatást nyújtó cégekkel is meg kell majd küzdenie a Magyar Postának a piacra lépés után. Ráadásul utóbbi cégek köre folyamatosan bővül, hiszen a Lidl közelmúltban elindított szolgáltatása után már a startvonalnál áll a Tesco, a magyar tulajdonú BTel pedig régóta szeretné elindítani hasonló üzletágát. Mfor.hu-háttér.
.
Szakad a Tesco1988 óta nem zuhant akkorát a Tesco árfolyama egy nap alatt, mint ma, miután Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi cége profitfigyelmeztetést adott ki.
.
2011. november 16. 04:31:59HR Fizetett a Tesco, lezárult a nyomozásLezárta a nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Tesco munkaidő nyilvántartásának vizsgálata ügyében és megállapították, hogy a Tesco teljesítette a pótlékfizetéssel kapcsolatos kötelezettségeket - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.
.
Milliárdokkal zuhant a magyar Tesco profitja
Míg 2009-ben 9,7 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el a Tesco Globál Áruházak Zrt., tavaly már csak 4,8 milliárdot realizált - derül ki a cég beszámolójából. Mfor.hu-háttér.
.
2011. szeptember 27. 04:34:59HR Sztrájkra készülhetnek a Tesco magyar dolgozóiAz érdemi bérmegállapodás kikényszerítésére megkezdte a sztrájkbizottság felállításának előkészítését a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescónál - nyilatkozta Sáling József, a KASZ elnöke hétfőn az MTI-nek.
.
A Tesco Mobil jövő év elején startol MagyarországonFele-fele arányú tulajdonlással alapított közös vállalatot Tesco Mobile néven a Vodafone Magyarország és a Tesco Globál Áruházak Zrt. mobil szolgáltatások nyújtására - jelentette be a két cég vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
.
Kivonul a Tesco JapánbólA nem megfelelő üzletmenetre hivatkozva megszünteti tevékenységét Japánban a brit Tesco: a világ harmadik kiskereskedelmi hálózata szerdán bejelentette, hogy eladná a tokiói térségben levő 129 áruházát.
.
Lengyelországba is szállít magyar dinnyét a TescoA Tesco-Global Áruházak Zrt. nemcsak a magyarországi üzletei számára vásárol magyar dinnyét, hanem a közép-európai piacaira is jelentős mennyiségben szállít a magyar görögdinnyéből - közölte a társaság szerdán, hozzátéve: ezen a héten pedig elindult a magyar gyümölcs promóciója a vállalat lengyelországi áruházaiban.
.
Hárommillió forintos bírságot kapott a TescoHárommillió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Bíróság a Tesco Global Áruházak Zrt.-re, mert az áruház az életkora miatt nem alkalmazta az egyik jelentkezőt. A Fővárosi Bíróság a döntéssel helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi határozatát (EBH).
.
Csalódást keltő volt a Tesco első negyedéveA várt növekedés helyett csökkent a Tesco forgalma az első negyedévben hazai piacán a britek lanyha vásárlási kedve miatt, a külföldi érdekeltségeknél viszont nőtt az eladás.
.
Másfél milliós bírságot kapott a Tesco a lejárt kakaó miattMásfél millió forintos bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc- biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának budai kerületi hivatala - mint első fokon eljáró hatóság - a Tesco Global Áruházak Zrt. -re az áruházlánc Pest megyei üzleteiben feltárt szabálytalanságok miatt - tudatta Kiss Attila, a kormányhivatal kommunikációs vezetője csütörtöki közleményében.
.
8 Tesco-üzletben találtak állati kártevőkre utaló nyomokatAz összes ellenőrzött Tesco-áruház 4,2 százalékában, 8 üzletben találtak kártevők jelenlétére utaló nyomokat az ellenőrök, bírságot három esetben és összesen 745 ezer forint értékben szabtak ki, további két esetben a bírság kiszabása folyamatban van - derül ki Fazekas Sándor írásbeli válaszából, amelyet a vidékfejlesztési miniszter egy fideszes képviselő kérdésére fogalmazott meg.