Add el magad egy jó önéletrajzzal

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése


Az életkort szinte kizárólag a női jelentkezők szokták kihagyni a CV-jükből. Azonban a kor kikövetkeztethető az iskolai tanulmányok, illetve a korábbi munkahelyek kezdeti és befejező dátumából. Ezeket az információkat már be kell írni az önéletrajzba. Ezért, ha feltehetően túl idősek vagyunk az adott álláshoz, mindenképpen jelezzük, hogy fiatalosak, energikusak vagyunk, up-to-date információkkal rendelkezünk. Nagyon jó hatást keltenek a nemrég elvégzett tanfolyamok, tréningek, például egy friss nyelvvizsga, folyamatban levő továbbképzés. A munkavállaló értékét a munkaerőpiacon általánosságban is nagyban növeli a naprakészség, a friss ismeretek.

Sok esetben a cég erősen leszűkíti a jelentkezők körét. Az állás meghirdetése csak azt tartalmazza, hogy néhány éves tapasztalattal rendelkező pályakezdőt várnak szakmai német nyelvtudással - azt már nem, hogy 25 év alatti férfit vesznek csak fel, de ez alapján is válogatnak a pályázatok között.
Ez a gyakorlat a fejlett országokban diszkriminatívnak, elítélendőnek számít. A magyar személyzeti tanácsadóhoz forduló külföldi megbízók gyakran megdöbbennek, ha a kiválasztási szakember megkérdezi, inkább férfit vagy nőt keressenek a számukra, vagy hogy szóba jöhetnek-e az idősebbek.

A tanulság: ha nem tartozunk a 'nyerő' 25-35 éves korosztályba, mindenképpen jelezzük, hogy rugalmasak, naprakészek, fejlődőképesek vagyunk. Ha másképp nem tudjuk ezeket a jellemzőket érvényesíteni, a személyes tulajdonságaink és céljaink körében tegyünk erről említést.

Nem az elit iskola számít

A cégek elsődleges szempontja, hogy a jelentkező rendelkezzen a szükséges tapasztalatokkal, ismeretekkel, és beilleszthető legyen a vállalati kultúrába. Éppen ezért a korábbi munkahelyek sokkal többet nyomnak a latban, mint az elvégzett tanulmányok. Ha valaki egy óvónőképzőben szerezte meg iskolai papírjait, de utána egy multinacionális cégnél menedzser lett, sokkal jobban kapkodnak utána a multi vállalatok, mintha rendelkezik menedzser képesítéssel egy jó nevű egyetemről, de még nem dolgozott a versenyszférában.

A legjobb kihangsúlyozni korábbi állásainkat, azt részletezve, milyen konkrét tapasztalatokkal rendelkezünk. A megpályázott munkakörre jellemző feladatokhoz hasonlóakat érdemes előtérbe helyezni a szakmai múlt ismertetése során.

A nyelvtudás kényes pont

A nyelvek ismerete ma már elengedhetetlen, főleg a nemzetközi cégeknél. A felső és középfok számít elfogadott nyelvtudásnak, jó pont a nemzetközi nyelviskolákban szerzett bizonyítvány. Az 'alapfokú', 'értek, de nem beszélek angolul', 'most kezdtem el tanulni' nem jó ajánlólevél.

Mivel a legtöbb helyen szóban vagy írásban letesztelik a valódi nyelvtudást, nagyon rossz hatást kelt, ha egy elvileg középfokú C nyelvtudással rendelkező pályázó nem tud megszólalni, mikor jövendőbeli főnöke angolra vált az interjú közben.


.



Lakást keresnek Sólyomnak - néhány tipp a választáshoz
A legutóbbi hírek szerint egyelőre még nem sikerült méltó ingatlant találni a leköszönt köztársasági elnöknek, akinek már hivatalba lépése után sem tudtak elsőre megfelelő rezidenciát felajánlani – anno végül is a sok állami vezető által már használt Béla király úti épületegyüttesbe költözhetett be. Az egykori köztársasági elnöknek a törvény szerint távozása után is jár ingatlan – amit könnyen lehet, hogy végül a piacról kell megvásárolni.

Milyen ingatlanok lehetnek alkalmasak?

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
A 3 százalék alatti hiányhoz kell majd szabni az adótörvényeketA 3 százalék alatti hiányhoz kell majd szabni az adótörvényeket

Leginkább piacnyugtató hatása lehetett Matolcsy György szerdai bejelentésének, mely szerint 2011-ben 3 százalék alatt lesz a költségvetés hiánya - véli az mfor.hu által megkérdezett elemző. A szakember szerint a miniszter kijelentése alapvetően pozitív, hiszen eddig nem mutatott hajlandóságot a kormány a hiánycél tartására, ugyanakkor még nagyon sok a bizonytalanság a jövő évvel kapcsolatban. Mfor.hu-háttér.

.
Olvasói sarok
[ 2010-09-09 ] CHF: a fekete leves csak most jön - kiralyb
" A bérlakás kérdéshez még annyit érdemes hozzátenni, ..."
[ 2010-09-09 ] Dávid és Góliát: Most Goliát mégsem olyan okos? - V_P
" józsi: Trambulin: élniakaróvállalkozó: Még egy d..."
[ 2010-09-08 ] Történelmi lépés – 3 százalék alatti hiányt ígér a kormány - Koza
" A jó szándék respektálandó, ám némi logikai bukfence..."
[ 2010-09-08 ] Szász Károlyt nem aggasztja a frank szárnyalása - BBCS
" Szász Úrnak valószínűleg nincs devizahitele. Csak ..."
[ 2010-09-07 ] Üzlet képekben: A Golf vetélytársának szánják a magyar Mercedest - maxigaz
" Persze hogy jól néz ki (majdnem mindenhol), hiszen s..."
További témák >>
hirdetés
.