10 milliárd jut környezetvédelmi pályázatokra


Az ésszerűbb nyersanyag és energiafelhasználás, valamint a keletkező hulladékok minél nagyobb mértékű hasznosítására mintegy 10 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll rendelkezésre az idén - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. kedden az MTI-vel.

A környezetközpontú és hulladékhasznosítási technológia fejlesztési célokat szolgáló európai uniós pályázatokat március 1-jétől nyújthatják be a vállalatok.

A "Környezetközpontú technológia fejlesztés" támogatási konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztéseikkel közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, a hulladéktermelés és az egyéb káros kibocsátások mennyiségét, valamint veszélyességét. Az igényelhető támogatás összege legalább 5 millió, legfeljebb 125 millió forint. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) 2 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi Operatív Programban (KMOP) 840 millió forint.

A "Hulladékhasznosítási célú technológia fejlesztés" pályázat célja a hulladék energetikai hasznosításának elősegítése. Az igényelhető támogatás összege legalább 25 millió forint és elérheti akár az 1 milliárd forintot, míg a KMOP-ban a 200 millió forintot. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a GOP esetében 6 milliárd forint, míg a KMOP-nál 840 millió forint.

A pályázati lehetőség nagyvállalatok részére is elérhető, de az értékelés során a kis- és középvállalatok előnyt élveznek, a kiírásokra beérkező pályázatokat júniusig értékelik - közölte a MAG Zrt.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.