10 százalékkal kevesebb dolgozójától válik meg a GE


A korábban bejelentetthez képest idén mintegy 10 százalékkal kevesebb dolgozójától válik meg a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyára, jövőre pedig várhatóan szintén csökken a leépítés mértéke a tavaly bejelentett tervhez képest - tájékoztatta a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke hétfőn.

A GE pénteken jelentette be, hogy az új beruházásokkal és a termelés átcsoportosításával a tervezettnél majdnem félezerrel kevesebb munkahelyet szüntet meg a magyarországi fényforrás üzletágban. A társaság tavaly októberben 2.570 dolgozó leépítésével együtt járó átalakításokat jelentette be, legutóbbi közlése szerint 461 magyarországi munkahelyet mégis meg tud őrizni.

A cég 2010-re 1.241 munkahely megszüntetését helyezte kilátásba, amelyből végül 1.071-et hajt végre, míg a 2011-re tervezett 1.329 dolgozó helyett a jelenlegi elképzelések szerint 1.038-at bocsátanak el. A GE tavalyi tájékoztatása szerint a leépítések legnagyobb mértékben Nagykanizsát érintik, itt két év alatt mintegy 1.300 dolgozó elbocsátásával számolnak.

Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MTI megkeresésére elmondta: a zalai városban 2010-re tervezett mintegy 300 fős leépítés több mint 10 százalékkal kevesebb lett. Az idei utolsó ütemben éppen ezen a héten kapja meg az elbocsátásról szóló tájékoztatást 154 dolgozó.

A szakszervezeti vezető megerősítette a GE közlését, amely szerint már a múlt héten megkezdődött az egyeztetés a munkáltató és a munkavállalók képviselői között a jövő évre tervezett leépítésekről. Pontos adatokról a még folyamatban lévő tárgyalások miatt nem tudott beszámolni, de az MTI úgy értesült, hogy Nagykanizsán az ezer dolgozó helyett mintegy 300-zal kevesebbet bocsátanának el 2011-ben.

Kupó Csaba hozzátette: a kisebb mértékű leépítés köszönhető annak, hogy az eddig hagyományos izzókat készítő gyártósorok helyett a GE halogén izzók gyártására alkalmas gépeket állított üzembe Nagykanizsán. Erre a lámpatípusra jelentős a kereslet, ez alapozhatja meg, hogy kevesebb dolgozótól kell megválni.

Kötelező és Casco (X)

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat

A vállalat és a munkavállalók képviselői a tavaly bejelentett, két évre szóló megállapodása alapján a GE a Munka törvénykönyvében előírtnál kedvezőbb juttatásokat biztosít az átszervezéssel érintett munkavállalóknak. Az illetékes munkaügyi központ, a munkáltató és a munkavállalók képviselői bevonásával munkába helyezést elősegítő bizottságokat alakítottak, amelyek segítségével a volt dolgozók személyre szabott csomagból választhatják ki a számukra megfelelő szolgáltatásokat.

A fényforrásokra vonatkozó új energiahatékonysági előírások miatt a GE fényforrás üzletága 2009 októberében ismertette a magyarországi termelést érintő terveit. Az átszervezés keretében az üzletág 2010-2011 során leállítja az Európai Unió energiahatékonysági szabályozása által érintett lámpatípusok, vagyis a magas energiafogyasztású hagyományos izzólámpák és egyes fénycsövek gyártását.

A GE fényforrás üzletága Magyarországon jelenleg hat városban hét gyárat üzemeltet, ezek közül a váci fényforrásgyárban jövőre leáll a termelés. Budapesten működik az üzletág Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) regionális üzleti központja, illetve Globális Fényforrás Technológiai Központja, ahonnan magyar mérnökök irányítják a jövő fényforrásainak fejlesztését. Az üzletág a termelés átalakítása után is mintegy 6 ezer munkavállalót foglalkoztat majd a hazai fényforrásgyártásban.

A GE Hungary Kft., a GE légi közlekedési, energiaipari, egészségügyi, vízkezelési, fényforrás és ipari elektronikai üzletágait összefogó leányvállalata és a Budapest Bank, mint a GE Capital része jelenleg 14 ezer munkavállalót foglalkoztat, amely a fényforrás üzletág átszervezése után mintegy 11 ezer munkavállalót alkalmaz majd.

A cég 2009-es árbevétele 845 milliárd forint volt, ennek 98 százaléka exportból származott. A GE 2009-ben Magyarország harmadik legnagyobb exportőre és ötödik legnagyobb foglalkoztatója volt.

MTI




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.