110 embernek adhat munkát a Knorr-Bremse új gyára Kecskeméten


A Knorr-Bremse Magyarország Kft. 4,5 milliárd forintos beruházással a régi gyáregysége mellett, zöldmezős beruházással új gyárat kíván felépíteni 2011-ben - jelentette be Kecskeméten Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója csütörtökön Kecskeméten.

Az építéséhez állami támogatást, valamint európai uniós társfinanszírozást is szeretne igénybe venni a cég - mondta Lepsényi István, aki Zombor Gábor polgármesterrel a városházán tartott közös sajtótájékoztatóján ismertette a beruházás terveit. A 2011 év elején induló, közel 20 ezer négyzetméter alapterületű modern gyár az év végére elkészülne, és 110 új munkahelyet teremtene.

A müncheni központú cég magyar leányvállalata 8,6 hektáros területet vásárolt, melynek egy része az önkormányzat Déli Iparterületéből áll, de a többi terület vételét is az önkormányzaton keresztül bonyolította a cég. Lepsényi István közlése szerint, a közúti tehergépkocsik és vasúti járművek fékrendszereit gyártó magyarországi leányvállalat idei értékesítése már eléri a 30 milliárd forintot, amely megközelíti a gazdasági válság előtti bevételét.

Zombor Gábor polgármester elmondta: a város 2007-ben vásárolt nagyobb területeket a város iparterületének közelében, így összesen 60 hektár áll további befektetők rendelkezésére. A polgármester arra számít, hogy a Knorr-Bremsével kapcsolatban álló beszállítók, valamint a Mercedes gyár beszállítói közül többen Kecskemétre fogják az üzemüket telepíteni.

MTI/mfor.hu




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.