Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
11 milliárdos rekordbírságot szabott ki tavaly a GVH
Két év beszámolóját nyújtotta be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az Országgyűlésnek, mivel a tavalyi évben nem tűzték napirendre a hivatal tevékenységéről szóló beszámolót. Tavaly 11 milliárd felett volt a kiszabott bírságok összege, amely egy évvel korábban mindössze hárommilliárdra rúgott.
A GVH 2006-ban 207 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, ebből 178 ügy zárult versenytanácsi határozattal. A hivatal versenyfelügyeleti beavatkozásainak mind a száma, mind az aránya nőtt a 2005. évhez képest, összesen 95 esetben került rá sor: 66 esetben a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos, 29 esetben antitröszt ügyben. A GVH versenytanácsa ügyzáró határozatában 65 esetben, összesen 11 681,15 millió forint értékben szabott ki bírságot. Ez az összeg meghaladja az előző években kiszabott bírságösszegeket, ideértve a 2004. évben kirótt - a korábbiakhoz képest kiugróan magasnak tekinthető, jórészt egy konkrét eljáráshoz, a 7043 millió forintos bírságkiszabással záródó autópálya-kartell ügyhöz köthető - 8888,9 millió forintos bírságösszeget is.
A korábbi évekhez hasonlóan a 2006. évben is a (vezetékes és mobil) távközlési szolgáltatásokra, a pénzügyi szolgáltatásokra, valamint az egészségre ható termékekre vonatkozó reklámok,
tájékoztatások kapcsán indult versenyfelügyeleti eljárások mind az ügyek számát, mind a jogsértések súlyát tekintve kiemelkedtek az ügytípuson belül. A versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatai
szerint egyre tudatosabbá válik a piaci szereplők fogyasztók elérését biztosító kommunikációs stratégiája, amely a piaci sajátosságokhoz is igazodva törekszik az újszerű reklámformákban rejlő
tájékoztatási lehetőségek kihasználására - esetenként kevéssé fogyasztóbarát módon.
Nagyot buktak a biztosítók

Félrevezető lehet a magyar termék szlogen
A GVH versenykorlátozó magatartás gyanúja miatt indított eljárást
Kartellgyanú miatt eljárás indult két kereskedő cég ellen
Fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokat bírságolt a GVH
Unicredit: nem tudjuk, milyen szabályt szegtünk meg
15 milliós bírságot kapott az Aldi "magyar minőség" felirat miatt
A 2006. év legnagyobb összegű bírságkiszabásával zárult versenyfelügyeleti eljárás a biztosítási piacot, azon belül is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz, illetve a cascóhoz köthető rezsióradíjakat érintette. A GVH gyakorlatában visszatérő esetcsoportot jelent a piaci szereplők szerveződései részéről tanúsított versenyt korlátozó törekvések vizsgálata: 2006-ban nemcsak az előbb említett esetben, de az agrárszektorban, a könyvkiadás és könyvkereskedelem területén, valamint szakmai kamarákkal szemben is született elmarasztaló határozat.
Tavaly az erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt folytatott versenyfelügyeleti eljárásban nyolc marasztaló határozat született, amelyből öt esetben szabott ki bírságot a versenytanács, összesen 1166 millió forint értékben. A vezetékes műsorterjesztés (kábeltelevízió-szolgáltatás) piacát évek óta visszatérő jelleggel jellemző, a havi előfizetési díjak növelésének túlzott mértékét, valamint a programcsomagok összetételének inkorrekt változtatását kifogásoló panaszok nyomán induló versenyfelügyeleti eljárásokra 2006-ban is találunk példát, de egyéb infokommunikációs piacokon (így a vezetékes távközlési szolgáltatás, az internet szolgáltatás, valamint a televíziós műsorszórás, illetve az ahhoz kapcsolódó műsorszétosztás területén) észlelt kizáró jellegű, pl. a szolgáltató-váltás korlátozására irányuló magatartások is vizsgálat tárgyát képezték.
A vezetékes energiapiacokon már a 2005. évben is tapasztalt, a fogyasztói szolgálat körébe tartozó kiegészítő jellegű (fogyasztói megrendelésre végzett, illetve fogyasztói magatartás következtében szükségessé váló), s ennek folytán hatósági árszabályozás alá mindeddig nem tartozó tevékenységek túlárazásában megnyilvánuló, kizsákmányoló jellegű szolgáltatói gyakorlatok elterjedése miatt többször is szükségessé vált a hivatal fellépése. Az energia szolgáltatók mellett más közüzemi szolgáltatókkal (például a közüzemi csatornaszolgáltatás, valamint a hulladékgazdálkodás körében) szemben folytatott versenyfelügyeleti eljárások is szerepelnek a 2006. évi ügyek között.
Kevesebb a kartell-ügy
2006-ban az összefonódással kapcsolatos határozatok száma jóval alatta marad a korábbi években elbírált összefonódások számának, amely döntően annak köszönhető, hogy a versenytörvény 2005. évi
módosítása a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében - egyéb módosítások mellett - a fúzióbejelentési küszöbszámot tízről 15 milliárd forintra növelte. Öt esetben a
kérelem nem volt engedélyköteles, vagy a kérelmezett tranzakció nem minősült összefonódásnak. 35 esetben a GVH engedélyezte az összefonódást, míg három esetben a GVH a kérelmezők
kötelezettségvállalásai mellett engedélyezte csak a fúziót.
A kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő elmulasztása miatt együttesen 42,5 millió forint bírság kiszabására került sor. A kérelmezett összefonódások kapcsán megfigyelhető, hogy 2006-ban világszerte és Európában is folytatódott az iparágak koncentrációja, amely Magyarországon - a külföldön honos vállalkozások magyar piaci érdekeltségein keresztül - éreztette hatását.
A koncentrációs folyamatok hátterében egyes esetekben a termékpaletta szélesítése és a tranzakció révén elérhető költségmegtakarítás állt, míg más esetekben a versenynyomás következtében tönkrement cégeket vásárolták fel versenytársaik. A GVH által vizsgált összefonódások számos piacot (köztük az energia szektort, az építőipart, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a gyógyszer-kiskereskedelmet, az infokommunikációs szektort, a víz- és szennyvízkezelést, a pénzügyi szolgáltatásokat, az ingatlanforgalmazást stb.) érintettek.

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







