Közel 25 millió forint fejenként: megint kaszáltak a bankárok év végén


123 850 dollárt (majdnem 25 millió forint) vitt haza egy átlagos amerikai bankár 2009 végén készpénzben bónuszként - derül ki egy friss kimutatásból, melyet a BBC honlapja idéz. A pénzügyi szektorban összesen több mint 20 milliárd dollárt (majdnem 4000 milliárd forint) fizettek ki év végi jutalomként, így ismét érik a felháborodás a tengerentúlon.

17 százalékkal emelkedett a bankároknak kifzetett összeg 2009 végén az előző évhez képest - derül ki egy New York-i számvevő, Thomas DiNapoli által összeállított tanulmányból. DiNapoli szerint a bankárok bónuszai ismét keserű pirulaként érhetik a lakosságot, nehéz lesz megértetni az adófizetőkkel, hogy szükség volt ezekre a horribilis összegekre, hiszen tavaly sok bankot állami pénzből kellett talpra állítani.

A DiNapoli által kalkulált 20,3 milliárd dolláros összegben még nincsenek benne azok a részvényopciók, melyeket a készpénzen felül kaptak a bankárok. Ugyanakkor azt kiemeli a szakember, hogy a tavaly kifizetett összeg még mindig elmarad az "utolsó békeévben", 2007-ben tapasztalt jutalmaktól és sokkal jobban összhangban volt a vállalat teljesítményével, mint két éve.

DiNapoli számításai szerint a három nagy amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs, a JP Morgan és a Morgan Stanley tavaly 31 százalékkal több bónuszt fizetett ki dolgozóinak, mint 2008-ban. A múlt hónapban már Barack Obama is felemelte hangját a magas prémiumok miatt, az elnök szerint szégyenletes, hogy miközben a pénzintézetek az államhoz szaladtak segítségért, dollármilliárdokkal jutalmazták bankáraikat.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.