Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Kilőttek a reálkeresetek hazánkban – mélyponton a foglalkoztatottság
Csaknem 12 százalékkal kerestünk többet az idei első negyedévben az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és a reálértéken is számottevő mértékben növekedtek a bérek - mindez nagyrészt a szuperbruttósításnak köszönhető. Eközben a foglalkoztatottság negyedéves szinten újabb mélypontra csökkent, havi szinten viszont már javulás tapasztalható. Mfor.hu háttér.
11,9 százalékkal haladták meg a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbi értékeket az idei első negyedévben. A legjobban a költségvetési szervezeteknél dolgozók jártak, akik 15,4 százalékos pluszt könyvelhettek el, míg a versenyszférában 10,5 százalékkal lőtt ki ez a mutató, derül ki a KSH kedden közölt statisztikájából.
135 ezret viszünk haza átlagban
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 135 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 ezer, a szellemi foglalkozásúak pedig 173 700 forintot vihettek haza átlagban.
A bruttó keresetek összességében 5,7 százalékkal, ezen belül a versenyszférában 5,4, a költségvetés területén pedig 6,5 százalékkal nőttek egy év alatt. Jelentősen felülmúlták a versenyszféra keresetnövekedési átlagát a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (9,7 százalék), a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése (8,7 százalék), valamint a kereskedelem, gépjárműjavítás (7,4 százalék) nemzetgazdasági ágak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 207 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 203 800, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 218 400 forintot tett ki.
Öt éve nem nőttek ennyivel a reálkeresetek
A január elsejétől érvényes szuperbruttósítás lényegében azt jelenti, hogy az adóalap (amely januárig a bruttó bér volt) a munkáltató által fizetett 27 százalékos járulékkal bővül ki. A nagyobb adóalap ellenére a munkavállalók többsége jól jár a változással, mivel az adókulcsok csökkentek, a sávhatárok kitolódtak és bizonyos szintig adójóváírást is igénybe lehet venni.
A reálkereset - a fogyasztóiár-index hat százalékos növekedése mellett - 5,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - ennél nagyobb pluszt csak 2005-ben könyvelhettek el a munkavállalók az elmúlt öt évben. A versenyszférában 4,2, a költségvetési szférában pedig 8,9 százalékkal emelkedett ez a mutató.
A KSH szerint a növekedés döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítése januári és márciusi kifizetésének köszönhető.
Ezzel párhuzamosan Szolnoki Béla, a BDO Forte adó- és pénzügyi tanácsadó cég partnere az mfor.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy a nettó keresetek elsősorban a január elsejétől bevezetett szuperbruttósításnak köszönhetően nőttek 6-7 százalékkal nagyobb mértékben a bruttó béreknél.

Tavaly 2,4 százalékkal maradt el a reálkereset az előző évitől, a fogyasztóiár-index 4,2 százalékos növekedése mellett. Ez azt jelenti, hogy 2007 után ismét csökkent a fizetésünk értéke - három éve dupla ekkora, 4,8 százalékos mínuszt voltunk kénytelenek lenyelni, igaz, akkor az infláció nyolc százalék volt.

Az elmúlt öt évben komolyabb emelkedést csak 2005-ben és 2006-ban könyvelhettünk el: akkor a reálkereset 6,3, illetve 3,5 százalékkal nőtt, 3,6, illetve 3,9 százalékos infláció mellett. 2008-ban már csak minimális, 0,7 százalékos emelkedésre voltunk képesek, miközben az infláció 6,1 százalékra kúszott fel.
Még mélyebb gödörben a munkaerőpiac
Ami a munkaerőpiacot illeti, a foglalkoztatottak létszáma 1,8 százalékkal csökkent az első negyedévben. A költségvetési szférában - a közfoglalkoztatás bővülése miatt - 5,3 százalékkal nőtt a létszám (e nélkül számolva 0,5 százalékkal visszaesett), a versenyszférában pedig 5,1 százalékkal dolgoztak kevesebben mint az előző év azonos időszakában.
Az alkalmazásban állók száma 2010. január-márciusban átlagosan 2 millió 623 ezer volt - a költségvetési szférában 747 ezren, a versenyszférában pedig mintegy 1 millió 778 ezren dolgoztak.

Az összesített szám 2009. január-decemberben ennél több, 2 millió 661 ezer volt, ami 3,7 százalékos csökkenésnek felel meg a 2008-as 2 millió 763 ezerhez képest. Az elmúlt öt év legmagasabb értékét 2006-ban regisztrálták - akkor 2 miillió 790 ezer alkalmazott volt hazánkban.

Igaz, havi lebontásban már némi javulás tapasztalható: az alkalmazotti létszám a januári 2 millió 611 ezerről februárra 2 millió 616 ezerre, márciusra pedig 2 millió 643 ezerre emelkedett.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









