Új lapigazgató a Nemzeti Sport és a Mai Nap élén

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése


Kovács Tibor, a Ringier Kiadó Kft. eddigi humánpolitikai igazgatója, igazgatótanácsi tagja lesz június elsejétől a társaság gondozásában megjelenő Nemzeti Sport és Mai Nap című újságok lapigazgatója.

Kovács Tibor az elmúlt öt évben a Ringiernél jelentős szervezet-fejlesztési és portfolió-bővítési feladatokban vett részt, február óta pedig a Mai Nap kiadóhoz történő visszakerüléséért is felelt.

Papp Béla, a Ringier ügyvezető igazgatója a kinevezés kapcsán úgy nyilatkozott, Kovács Tibor júniustól lapigazgatóként a két napilap kulcsterületeinek, azaz a szerkesztőségek, valamint a hirdetési és a marketing osztályok irányításáért lesz felelős, írja a Népszabadság Online nyomán a Médiainfo.




Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is

Nem meglepő, hogy tartós a kormány iránti bizalom, a jelenlegi gyenge forintárfolyam ugyanis nem csapódik le közvetlenül a pártpreferenciákban - mondta az mfor.hu által megkérdezett politikai elemző. A szakember szerint az őszi IMF-tárgyalások jelenthetnek majd kockázatot a kormány számára, a magasabb törlesztőrészletek pedig csak hosszabb távon jelenhetnek meg a bizalomban. Mfor.hu-háttér.

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
Matolcs: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag - az új kormány nagyon bátor választ adottMatolcs: 2030-ra jobban élhetünk, mint az európai átlag - az új kormány nagyon bátor választ adott

A következő három évben hazánk finanszírozható a piacról, a befektetők bizalma visszatért Magyarország iránt, ezért nem vagyunk egy kategóriában Görögországgal, Ukrajnával és Romániával – mondta el egy pénteki nyilvános előadásában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok
[ 10:58 ] Töretlenül bízik a magyar Orbánékban a gyenge forint ellenére is - Idegen
" Az viszont hogy nem bíztok, az hátra- és lehúz. Mert..."
[ 07:19 ] A visszhang.... - NoDuma
" Kaboca: Korrektul igyekeztem valaszolni, de ismet sz..."
[ 2010-09-01 ] Áttörte: 220 felett a svájci frank, történelmi csúcson az alpesi valuta - FeketeVipera
" "220 felett", avagy mit is mondott a frank árfolyamr..."
[ 2010-08-30 ] Szerdától 75 wattos izzót sem lehet kapni - Alex323
" Kedves Kázmér, a halogénizzók sajnos nem energiataka..."
[ 2010-08-30 ] Rogoff: Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy - Mihály Géza
" Érdekes, hogy az európai államoknál sokkal nagyobb p..."
További témák >>
hirdetés
.