Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
14-en ülnének a BKV vezérigazgatói székébe
Csak az új vezérigazgató kinevezéséig, várhatóan augusztus 1-jéig kapja Balogh Zsolt, a vezérigazgatói jogkört gyakorló általános helyettes a vezérigazgató 1,5 millió forintos havi fizetését a korábbi 650 ezer forint körüli helyettesi pénze helyett - nyilatkozta a cég igazgatóságának elnöke. Tizennégyen pályáztak hétfő délutánig a BKV vezérigazgatói posztra - tudta meg az MTI városházi forrásokból.
Tóthfalusi György elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága május 27-én írta ki a vezérigazgatói pályázatot, ez azonban csak két héttel később jelent meg. Az új vezérigazgatóról július végéig dönt a szakbizottság, a poszt pedig augusztustól tölthető be. A gazdasági bizottság elé a BKV igazgatóságának elnökéből, a szakbizottság elnökéből és a főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályának vezetőjéből álló bírálóbizottság tesz javaslatot.
Tóthfalusi György cáfolta azt az interneten megjelent hírt, miszerint suba alatt döntöttek volna a megbízott vezérigazgató helyettesítési pénzéről. Mint mondta: röviddel azután, hogy az önkormányzat szakbizottsága megbízta Balogh Zsoltot a vezérigazgatói feladatok ellátásával, az igazgatóság is határozott az átmeneti időszakra szóló bérezéséről.
Az MTI a főpolgármesteri hivatalban úgy értesült, hogy tizennégyen pályáztak hétfő délutánig a BKV vezérigazgatói posztra. Postai úton még érkezhetnek újabb pályázatok, s így tovább bővülhet a vezérigazgatói posztra aspirálók száma.
A háromfős bíráló bizottság az MTI információi szerint szerdán ül össze és tekinti át a pályázatok feldolgozásával, értékelésével összefüggő kérdéseket, a bírálati módszereket. A bíráló bizottság a kinevezésre jogosult gazdasági bizottság július 29-i ülésére terjeszti majd be az értékelési javaslatát. A 14 eddigi pályázó névsora egyelőre nem publikus, sokan közülük egyébként a borítékon nem is tüntették fel a nevüket.

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









