14 millió euróra pályázhatnak a civil szervezetek és az önkormányzatok


Mintegy 14 millió euróra pályázhatnak a civil szervezetek önkormányzatok az összesen 68 millió euró értékű Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program második pályázati fordulójában - mondta el Baranyi András, a program közös szakmai titkárságának igazgatója egy promóciós rendezvényén csütörtökön Tiszabecsen.

A Brüsszel által finanszírozott, 2007 és 2013 között zajló kezdeményezés az unió külső határai menti együttműködések erősítését szolgálja. A projekt teljes költségvetése eléri a 68 millió eurót: erre az összegre például turizmus- és gazdaságfejlesztés, környezetvédelemi beruházások, rendkívüli helyzetekre való felkészülés, infrastruktúra-fejlesztés címén lehet pályázni - közölte az igazgató az MTI-vel.

A tavaly lebonyolított első pályázati fordulóban 47 projektet nyilvánítottak nyertesnek, összesen mintegy 14 millió euró értékben - ismertette Baranyi András. A szerződéskötési folyamat már elkezdődött: az ukrajnai Huszton már aláírták az első három támogatási szerződést. A második pályázati felhívásban további közel 14 millió euró áll rendelkezésre - tette hozzá a titkársági igazgató. Mint mondta, a profitorientált szervezetek nem, ellenben civil szervezetek, önkormányzatok, államigazgatási szervek számára nyitva állnak a pályázati lehetőségek. Emellett a kamarák közvetítésével - áttételesen - a gazdasági szféra érdekeit is szolgálja a program.

A koordinátor kiemelte: a pályázat minimális, 5 százalékos önerőt igényel, s a megszokottól eltérően nem utófinanszírozású. Az első év költségvetésének nyolcvan százalékát előlegként fizetik ki a kedvezményezetteknek. A tervek szerint a még fel nem használt pályázható összeg várhatóan még két hasonló felhívásra lesz elegendő 2013-ig. Baranyi András elmondta: az ENPI-program beharangozására szervezték meg a Romániából induló, Ukrajna és Magyarország érintésével Szlovákiában végződő tiszai evezős túrát. A csütörtöki magyar-ukrán határátkelés rendhagyó volt, mivel a vízen keresztül jöttek át Magyarországra a túrázók, ez a lehetőség öt évvel ezelőtt szűnt meg a határon. A program segítségével megvalósítanak többek közt egy határfejlesztési projektet is, amelynek keretében ukrán oldalon létesítenek egy szezonális vízi határátkelőt a turisták számára.

A beruházás - a kedvezményezettektől függően - egy-két éven belül, jó esetben már jövő nyáron is megvalósulhat - fűzte hozzá Baranyi András. Emellett hasonló projektek kezdődhetnek a szlovák-magyar viszonylatban, kiépül a záhonyi átkelőnél egy közös kapcsolattartási pont, de szó van a beregsurány-asztélyi határátkelő fejlesztéséről is.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.