Oroszország után Magyarországon is megjelenteti a Glamour című női magazint a Condé Nast International. A divatmagazin a jól szituált, 30 év körüli nőket célozza meg, ennek megfelelően hirdetői a luxusiparból kerülnek ki.
hirdetés
A kiadó azt reméli, hogy a magazin hazánkban is hasonlóan sikeres rajtot vesz majd, mint tette azt Oroszországban. Az AS Budapest/AS Magyarország együttműködésével megjelenő "magyar Glamour" első
száma szeptember végétől lesz kapható az újságárusoknál, számolnak be német marketinges szaklapok.
A Glamour 300 ezer példányban kiadott első száma Oroszországban egy hét alatt elfogyott.[ajanlo=73][igazitas=left/] A kiadó ezzel párhuzamosan egy másik óriáspiacot is célba vett, és 2005 őszétől
Kínában is megjelenteti Vogue divatmagazinját. A távol-keleti startot sok éves egyeztetés előzte meg a kínai kormánnyal.
Az amerikai kiadóhoz a Vogue mellett olyan kiadványok tartoznak, mint a GQ férfimagazin és az AD építészeti szaklap. A Die Zeit szakértője szerint a Condé Nast célcsoportjába olyan, kimondottan
jól szituált vevők tartoznak, akiknek semmi sem drága. A hirdetők (Armani, Cartier, Prada) ennek megfelelően elsősorban a luxusiparból kerülnek ki.
A Glamour, mint divatmagazin elsősorban a 30 körüli és alatti nők körében kíván népszerű lenni, Németországban tavaly számonként 440 ezres példányszámot ért el.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.