1,6 százalékos GDP-csökkenést vár jövőre az ICEG


A makrogazdasági környezet jelentősen romlott az utolsó hónapokban, az ICEG 2009-re a GDP 1,6 százalékos csökkenésével számol - állapította meg Pellényi Gábor, az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa az Institute for International Research (IIR) konferenciáján hétfőn Budapesten.

Az elemző elmondta: az exportpiacok várhatóan gyengülnek, a nettó export GDP-hez való hozzájárulása mégis nő, mert az import a kereslet szűkülése miatt visszaesik.

A depresszió feltehetően már elkezdődött, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal gyorsbecslése szerint a harmadik negyedévben már csökkent a magyar GDP; a depresszió 2009 második felében érhet véget, ha a pénzügyi válság nem súlyosbodik - mondta Pellényi Gábor.

A válság egyetlen pozitívuma az ICEG szerint az infláció alakulása. A gazdaságkutató intézet már az idei év hátralévő részében erőteljes dezinflációra számít, ami az intézet várakozásai szerint jövőre folytatódik. Az ICEG jövőre éves szinten 4 százalékos inflációt vár, 2009 végére pedig prognózisa szerint 3 százalék alá süllyedhet az inflációs ráta, amivel teljesül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja.

Ami a külső egyensúlyi pályát illeti, az ország nettó forrásbevonása mérséklődik, a forrásszerzés egyre nehezebb lesz, amihez a reálgazdaság kénytelen alkalmazkodni. Az adósságszolgálat drágul, a profitkiáramlás erőteljesebb lehet, az uniós tőketranszfer azonban aktívumot mutat - mondta az elemző.

Tartani fogják a hiánycélt

Pellényi Gábor úgy vélekedett: a kormány tartani fogja a deficitcélt, mert hitelességét ezzel építi, így nem engedheti meg, hogy ne teljesüljön. A költségvetési tervbe olyan tartalékokat építettek be, hogy a hiánycél a vártnál gyengébb növekedés mellett is teljesülhet - mondta.

mfor.hu konferenciák
mfor.hu konferenciák

Készülnek a jövő évi büdzsék, túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások.
Legyen ott Ön is!

Az elemző szerint a vállalati szektorban a hitelezés szűkítése inkább a rövid távú finanszírozást nehezíti. Az MNB korábbi felmérését idézve elmondta: a kis- és középcégek alulbecsülik árfolyam-kitettségüket, ami nehéz helyzetbe hozhatja őket. A vállalkozások 14 százaléka még stabil árfolyam mellett is veszteséges, 10 százalékos leértékelődés pedig 6 százalékponttal 20 százalékra növelheti a veszteséges vállalkozások arányát - tette hozzá.

A háztartások a kilátások tartós romlása esetén növelik megtakarításaikat, ha pedig csupán átmeneti romlást várnak, hitellel simítják fogyasztásukat, mint tették 2007-2008-ban is, a 2006-os kiigazítás után. Az idén ősztől azonban egyre többen jönnek rá, hogy nem átmeneti sokkról van szó, tartós gazdasági romlás következhet be- tette hozzá.

Az MNB számításait idézve elmondta: az alapkamat 500 bázispontos emelkedése - ebből 300 bázispont meg is valósult - a háztartások fizetésképtelenségét legfeljebb 0,5 százalékponttal emelheti. A svájci frank kamatának 200 bázispontos emelkedése már jelentősebb hatással jár, körülbelül akkorával, mint 20 százalékos árfolyamgyengülés.

A legerősebb hatással a munkaerőpiaci helyzet, a reálgazdasági kilátások vannak a háztartások fizetőképességére: egy olyan recesszió, amely a foglalkoztatási rátát 3 százalékponttal csökkenti - a munkanélküliség ezzel kétszámjegyűre emelkedne -, a fizetésképtelen háztartások arányát 4,8-5,8 százalékkal növelheti.

Pellényi Gábor úgy vélekedett, hogy a magyar háztartások eladósodottsága nemzetközi szinten nem kirívó, az új uniós tagállamokkal összehasonlítva jelentősebb ugyan, az EU átlagától azonban elmarad. Szerinte nem az adósság mértékével van baj, hanem a devizaaránnyal, ami miatt a lakosság az árfolyamváltozásokra érzékenyebb. A devizahitelek mennyisége már rendszerkockázatot hordoz, amiért az MNB, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a költségvetési politika egyaránt felelős - jelentette ki.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.