Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
1,7 milliárdos biogáz-üzemet avattak Kaposváron
Európában egyedülálló biogázt termelő üzemet avattak szerdán a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában.
A cukorrépaszelet hasznosítására létrehozott berendezést a kaposvári gyár szakemberei fejlesztették ki. A beruházás 1,7 milliárd forintba került, s a számítások szerint öt év alatt megtérül - közölte Fischer Béla elnök-vezérigazgató.
Hozzátette: a megtermelt biogáz a gyár energiaszükségletének mintegy felét biztosítja, e mellett ezzel egy nagyon fontos környezetvédelmi problémát is megoldanak, hiszen a szerves hulladék jelentős részét hasznosítani fogják.
A magyarországi leányvállalat beruházását a tulajdonos osztrák Agrana élelmiszeripari cégcsoport saját forrásból finanszírozta. A biogáz-berendezés üzemeltetéséhez a gyárban bővíteni kellett a létszámot: hat állandó és hat időszaki munkatársat vettek fel, áll a társaság közleményében.
A Kaposváron alkalmazott technológia egyediségét az adja, hogy más biogáz-üzemekkel ellentétben egynemű alapanyagot, jelen esetben a cukorgyártás melléktermékének számító répaszeletet hasznosítják, amivel részben kiváltják - 40 százalékkal csökkentik - a földgáz felhasználását.

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









