Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
2006 óta csökken a karácsonyi szezon jelentősége
A napi fogyasztási cikkek (FMCG) piaca az elmúlt évek legjobb karácsonyi szezonját 2006-ban zárta és bár 2010-ben enyhült a negatív trend, a 2006-os szinttől még így is elmarad a kiskereskedelem teljesítménye - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden.
Évek óta a legjobb 2006. decemberi szezonban a háztartások 25 százalékkal költöttek többet, mint átlagosan az év többi hónapjában. Az azóta életbe lépett gazdasági megszorítások, majd a 2008-ban kirobbanó gazdasági világválság visszavetette a karácsonyi szezon lendületét, és a kereskedelemnek évről évre egyre visszafogottabb forgalomnövekedéssel kellett szembesülnie.
2010 hozott némi fordulatot a negatív trendben, amihez hozzájárult a fogyasztók növekvő optimizmusa részben a válságból való kilábalás reménye, részben a választások utáni felfokozott várakozások következtében.
A GfK szerint a magyar háztartások valamivel több, mint fele vásárol szaloncukrot a karácsonyi szezonban. A szaloncukorral való dekoráció hagyománya a családhoz kötődik, így nem meglepő, hogy az egyszemélyes háztartások körében valamivel alacsonyabb a vásárlások előfordulása.
A legkedveltebb ízesítés évek óta a zselés. A vegyes ízesítésű szaloncukrok kedveltsége némiképp hátrébb szorult az elmúlt néhány évben, és helyette a kókuszos, illetve a karamellás ízesítésű termékek váltak népszerűbbé. Szaloncukorból legkelendőbb az előrecsomagolt, zacskós kiszerelésű: a megvásárolt mennyiség közel kétharmada ebben a formában kerül a háztartásokhoz. Ezzel szemben a kimért, illetve a dobozban kapható, általában drágább termékek aránya együttvéve csupán a piac egyharmadát adja.
Évről évre megfigyelhető a jobb minőségű, drágább termékek irányába történő eltolódás: egyre kisebb a kimért és egyre nagyobb a zacskós, illetve dobozos szaloncukrok súlya a háztartások vásárlásain belül - állapítja meg a GfK.
Csokoládé télapófigurát, vagy egyéb karácsonyi üreges csokoládét a háztartások megközelítőleg harmada vásárol a karácsonyi szezonban. Ez az arány természetszerűen jóval magasabb a gyermekes háztartások körében közülük minden második vásárol az üreges szezonális édességből.
Az elmúlt öt év adatai szerint karácsonyi szezonális csokifigurák beszerzése legnagyobb arányban a hipermarketekben, illetve a diszkont üzletekben történik közel hasonló arányban. A háztartások által beszerzett csokimikulás mintegy 57 százaléka származott e két csatornából, míg a kisboltok és szupermarketek a forgalom további 36 százalékát adták.
A karácsonyi szezonális csokoládé termékekre jellemző tendencia volt az elmúlt években, hogy a láncok saját márkái némiképp háttérbe szorultak, viszont a gyártói márkák között - az általában olcsóbb - "B" márkás termékek aránya növekedett. A 2010-es év változást hozott a korábbi trendhez képest, és a jelentős árelőnyt biztosító kereskedelmi márkák súlya ismét növekedni kezdett. Míg a kereskedelmi márkás termékek kilogrammonkénti átlagára 2010-ben 1.607 forint volt, addig a gyártói "B" márkáké 1.721 forint, az "A" márkáké pedig 3.874 forint volt.
MTI

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









