2009. évi adóváltozások: nem csökkennek a járulékok


Számos ponton egyszerűsödtek, néhány elemében azonban szigorodtak a jövő évi adó- és számviteli törvények. A korábbi tervekkel ellentétben járulékcsökkenés nem lesz 2009-ben, igaz, tehernövekedéssel sem kell számolnunk. A módosítások elsődleges célja a feketegazdaság visszaszorítása. Az Országgyűlés által elfogadott törvényváltozások részleteit a Deloitte szakértői ismertették kedden. Mfor.hu tudósítás.

(Mfor-montázs)

A 2009-es adóváltozások annyiban alakultak rendhagyóan, hogy a szeptemberi javaslatot a válság szinte teljes egészében elsodorta, így végül az októberben napvilágot látott variációt fogadta el a Parlament.

"Érdemi adó- és járulékcsökkenéssel nem kell számolniuk sem a társaságoknak, sem a magánszemélyeknek a jövő évben" - mondta el Veszprémi István, a Deloitte Adótanácsadási üzletágának partnere.

Egyszerűbb adózás, kevesebb adminisztráció

Néhány lényeges változás azonban tetten érhető, így például a cégautó adózását vagy az adózás rendjét illetően. Ez utóbbi törvénymódosítások kiemelt célja a feketegazdaság visszaszorításán túl az ellenőrzés és a bírságolás szabályainak szigorítása, valamint az adózók adminisztratív terheinek csökkentése.

Első körben fontos hangsúlyozni, hogy a joganyag alapján a munkáltatói adó-megállapítást a magánszemély az adóévet követő év január 31-ig kérheti - szemben a jelenlegi február 15-i határidővel. A szeptemberi törvénytervezettel ellentétben azonban a munkáltató mégsem köteles ezt elvállalni; amennyiben azonban megtagadja, köteles tájékoztatni a magánszemélyt az egyszerűsített bevallás lehetőségéről, ismertette a változásokat Veszprémi István.

mfor.hu konferenciák
mfor.hu konferenciák

Készülnek a jövő évi büdzsék, túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások.
Legyen ott Ön is!

A megszűnő adóhatósági adómegállapítás helyett, amely a gyakorlatban nem igazán működött, a törvényváltozás egyszerűsített bevallás néven új jogintézményt vezet be. Ez alapján azoknak az adózóknak, akik kizárólag kifizetőtől, vagyis munkáltatótól kapják jövedelmüket, lehetőségük nyílik arra, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján adóbevallásukat az adóhatóság állítsa össze.

Amennyiben az adózó az egyszerűsített bevallás lehetőségével kíván élni, ezt az adóévet követő év február 15-ig kell bejelentenie az adóhatósághoz. Utóbbi az általa összeállított bevallásról április 30-ig értesíti az adózót, akinek ezt követően a bevallást vissza kell küldenie. Amennyiben az adózó nem ért egyet az abban foglaltakkal, a visszaküldés előtt lehetősége van az adóhatóság által küldött adatok javítására.

További könnyítés, hogy az adózó arról az időszakról, amelyben elszámolási kötelezettsége nem keletkezik, "nullás" járulékbevallás benyújtása helyett elektronikus űrlapon nyilatkozik erről a körülményről.

A nyilatkozat a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül, amelynek következménye például, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat megtétele esetén az adózó mulasztási bírsággal sújtható. A módosítások életbe lépését követően az éves bevallások határideje az adóévet követő február 15-ről február 25-re változik.

A törvény alapján a kifizető és a munkáltató kifizetéskor bizonylatot köteles kiállítani. Ennek a levont adón túl a kifizetőt, munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulék alapjául szolgáló összeget, a kifizetőt, munkáltatót terhelő tb-járulékot, valamint a levont járulékot is tartalmaznia kell.

Az adóigazolások kiadásakor az adózó adószámlájának egyenlegét úgy kell megállapítani, hogy a tartozás összegét csökkenteni kell az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott túlfizetés összegével. Ezen értelmezés alkalmazását a törvény kiterjeszti az adóigazolás kiállítása iránti eljárásra is, tehát nemleges (nullás) igazolás akkor is kiadható, ha bizonyos adónemekben tartozás áll fenn, azonban az adószámlák összesített egyenlege nem mutat tartozást, hangsúlyozta az adószakértő.

Növekvő adóbírság, korlátozott készpénzforgalom

Növekszik ellenben a kiszabható adóbírság mértéke. Amikor ugyanis az Adózás rendjéről szóló törvény kizárja az adóbírság mérséklésének lehetőségét – például ha az adóhiány bevétel eltitkolásával, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze -, az adóbírság kiszabható maximális mértéke az adóhiány 50 százalékáról annak 75 százalékára emelkedhet.

Szintén a feketegazdaság elleni harc jegyében született az a módosítás, amelynek értelmében a nyugtaadási kötelezettség teljesítésének elmulasztásáért az értékesítésben közreműködő magánszemély közvetlen vezetője is bírságolható. A foglalkoztatás bejelentésének elmulasztásáért a foglalkoztató vezetője ugyancsak bírságolható. A törvény értelmében 20 százalékos mulasztási bírsággal sújthatók azon bankszámlanyitásra kötelezett adózók, akik egymás közötti ügyleteik ellenértékét 250 ezer forint összeget meghaladóan bankjegy (érme) átadásával teljesítik.

A jövőben az adóhatóság akkor is felfüggesztheti az adózó adószámát, ha ismételten kényszerül elrendelni 60 napos üzletbezárást – tevékenység-felfüggesztést - az adózónál, vagy ha az adózó bevallási, adó(előleg) fizetési kötelezettségének huzamosabb ideig, vagyis az esedékességtől számított 365 napon belül nem tesz eleget.

Társasági adó és szolidaritási adó

A zárószavazáson elfogadott törvény egy lényeges változást tartalmaz a korábban hatályban levő társasági adó és szolidaritási adó szabályokhoz képest. A változás az ellenőrzött külföldi társaságoknak minősülő leányvállalatoktól – kivéve az Andorrában, Monacóban és Liechtensteinben székhellyel rendelkező vállalkozásokat - kapott osztalék címén adóamnesztiát nyújt a 2009-ben elszámolt bevételekhez kapcsolódóan.

A 2009-es társasági és szolidaritási adóalapból az ellenőrzött külföldi leányvállalattól kapott osztalékbevétel háromnegyede levonható, amennyiben a vállalkozás e bevétel felét legkésőbb 2009. június 30-ig magyar állampapírokba fekteti, és az ilyen jellegű és összegű befektetéseit az eredeti befektetés időpontjától számítva legalább két évig tartja.

Az állampapírok között ez idő alatt váltani is lehet, de az ellenérték legfeljebb 15 napig tartható bank- vagy értékpapírszámlán. További feltétel, hogy az ellenőrzött, külföldi társulásnak minősülő leányvállalat az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2008. június 30-ig pénzügyileg is realizálja.

.



VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.