200 millióért viszik az oroszok a Malévot


Aláírták a Malév privatizációs szerződését: az AirBridge 200 millió forintért veszi meg a légitársaság mintegy 100 százalékos részvénycsomagját. Az orosz-magyar tulajdoni hátterű cég emellett legalább 50 millió euró (mintegy 12,5 milliárd forint) tőkeemelést hajt végre, és komoly garanciákat vállal az eddig nagyrészt állami kezességgel fedezett Malév-hitelekre. Az ígéretek szerint tömeges elbocsátásokra nem kerül majd sor. Mfor.hu hírösszefoglaló.

Miután az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. és a Malév privatizációs tárgyalásos eljárásának nyertese, az AirBridge Zrt. befejezte a szerződés technikai véglegesítését, - a privatizációs ügynökség igazgatóságának felhatalmazása alapján - a szervezet vezérigazgatója és a vevő képviselője pénteken aláírta a légitársaság 99,95 százalékos részvénycsomagjának adásvételi szerződését, áll az ÁPV közleményében.

12 milliárdos tőkeemelés

Az AirBridge a részvényekért 200 millió forintos vételárat fizet, emellett összesen minimum 50 millió eurós (12 milliárd forintos) tőkeemelést vállal a társaságban. Ennek első részletét (20 millió euró) a szerződés aláírását követően a Malév zárolt bankszámlájára helyezi, és a légitársaság közgyűlésének erre felhatalmazó döntését követően azonnal befizeti. További 30 millió euró összegű, a Malév pénzügyi és tőkehelyzetét javító forrást készenlétben tart, és - az ÁPV rendelkezési joga mellett - bankgaranciával fedez.

Az orosz-magyar tulajdoni hátterű cég emellett vállalta, hogy a Malév által felvett EIB és KBC-projekthiteleket (összesen 13 milliárd forint) legkésőbb 2007. december 31-ig visszafizeti vagy refinanszírozza, s ezzel megszűnik a hitelek mögötti állami kezességvállalás. Ezen felül 32 millió euró összegű bankgaranciával biztosítja a Malév Zrt. által felvett - és állami kezességgel fedezett - mintegy 20 milliárd forintos MFB-hitel kezelésére kitalált konstrukció végrehajtását. Az AirBridge tehát összesen 82 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) értékű garantált forrást von be a privatizáció során.

Vagyonkezelő cég alapul

Az MFB-hitelre vonatkozó konstrukció lényege, hogy az ÁPV - a korábbi bejelentéseknek megfelelően - a kötelezettség átvétele érdekében 100 százalékos tulajdonában lévő vagyonkezelő társaságot alapít, amely átvállalja az MFB-hiteltartozást a Malévtől (a hitelfeltételek megfelelő módosításával, és a hitel mögött lévő állami kezességvállalás fenntartásával).

Ezen felül megvásárolja a légitársaságtól a Malév-márkanevet, a B767-es gépet tulajdonló MALCO Inc. társaságot, valamint a Százhalombatta-Repülőtér között húzódó kerozinvezetéket.

A vagyonkezelő cég egyúttal szerződést köt a Malévvel a megvásárolt vagyonelemek használatára, bérleti díj ellenében. Ezeket a futamidő (2008-2018) alatt a hitel kamatterheinek megfizetésére használja fel, illetve - elmaradásuk esetén - él az AirBridge 32 millió euró összegű bankgaranciájával.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.