2011-ben több mint 10 százalékkal nőtt a külkereskedelmi termékforgalom


A külkereskedelmi termékforgalom forint- és devizaértékének egyaránt kétszámjegyű bővülését regisztráltuk az elmúlt évben, bár az utolsó havi, devizában mért export és import alig változott.

2011. decemberben – az első becslés szerint – a kivitel értéke 1800 milliárd, a behozatalé 1693 milliárd forint volt. Euróban számolva a kivitel 0,9 százalékkal csökkent, a behozatal lényegében nem változott 2010. decemberhez viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg az év tizenkettedik hónapjában 106 milliárd forint aktívumot mutatott, az egyenleg 8 milliárd forinttal romlott az előző év azonos időszakához képest. A decemberi kivitel 73,1 a behozatal 66,6 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

2011. január–decemberben – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 22 291 milliárd, a behozatalé 20 342 milliárd forint volt. A kivitel euróértéke 11,7, a behozatalé 10,5 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 1949 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 433 milliárd forintos javulását jelenti a 2010. január–decemberi 1516 milliárd forintos aktívumhoz viszonyítva.

mfor.hu




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.