2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolcon a távfűtés


Várhatóan a 2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolc jelentős részén és a környező településeken a távfűtés, mer takkor már a város határában megnyitott geotermikus kutakból nyert forró vízből nyert hővel fűtik fel a távfűtési rendszer nagy részét - jelentette be, Bokorovics Balázs, a PannErgy Igazgatóságának elnöke kedden Miskolcon. Hozzátette, a tőzsdén jegyzett cég csaknem öt milliárd forintot invesztál a miskolci projektbe.

Bokorovics Balázs elmondta, hogy a miskolci geotermikus projekt keretében elkezdődött a termelő kút energetikai berendezéseinek, illetve a termelő kutat a városi távhőrendszerrel összekötő vezetékrendszernek a műszaki tervezése, ezt a megbízást a Pöyry Erőterv Zrt. nyerte el. Mind a tervezés, mind a munkálatok ideje alatt kiemelt gondot fordítanak Miskolc környezetének és vízkészletének védelmére, megóvására.

A projektnek köszönhetően a 32 ezer lakás távfűtését ellátó Miskolci Hőszolgáltatató kft. 9-15 százalékkal alacsonyabb áron jut majd a hőenergiához. A PannErgy számításai szerint összességében akár 1 millió gigajuol geotermikus hőenergia is kinyerhető a Miskolchoz közeli kutakból, a föld mélyéből, fűtésre, és másodlagos felhasználásra.

Miskolc térségében, Kistokajban és Mályiban két termelő és két-három visszasajtoló geotermikus kutat létesítettek, illetve létesítenek. Mintegy kétezer méter mélységből hozzák a felszínre a forró vizet, illetve a gőzt, amelyből fűtési és ipari hőt, és villamos energiát állítanak elő.

A több lépcsősre tervezett beruházás 4,5-5 milliárd forintba kerül, a pénzt a cég saját forrásból, banki hitelből, illetve pályázatokból biztosítja.

MTI




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.