A megújult pályákkal befuthat a hazai lóverseny

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése


A jelenleg veszteséges lóverseny üzletág felfuttatását reméli a Nemzeti Lóverseny Kft. az 1925-ben épült Kincsem Park teljes megújulásától, amelynek hétvégi avató rendezvényén, a 83. Magyar Derbyn több mint 33 millió forint volt a fogadási forgalom, tudta meg az mfor.hu.

Közép-Európa legkorszerűbb lóversenykomplexumát az átépítésre meghirdetett nemzetközi tender nyertese, a francia Bouygues cég hét év alatt két részben építette fel. Elsőként egy 1200 méteres ügetőpályát, 2000 méter gyeppályát és 1800 méter homokpályát alakított ki. Ezt követően 2003-tól mostanáig a pálya műemléki védettséget élvező klasszicista létesítménye elé egy hétezer négyzetméteres új tribünt és 430 ló befogadására alkalmas istállókat épített fel.

[ajanlo=276][igazitas=left/]Az állam és a francia cég által 1998-ban kötött 3 milliárd forint értékű bartell-szerződés értelmében a Bouygues a Kincsem Park "átöltöztetése" fejében megkapta a Kerepes út 9. szám alatti ügetőpályát. A 120 ezer négyzetméteres terület átalakítását, fejlesztését kormányhatározat tiltotta meg. A Kerepes úti ingatlanon az új tulajdonos a tervek szerint bevásárlóközpontot, szállodát és irodaházat épít.

A vasárnap avatott, a legkorszerűbb elvek alapján épített új Kincsem-pálya Közép-Európában a legmodernebb létesítmény, Európában is a legnagyobbak között helyezkedik el. Az ultramodern - az USA-ban, Kanadában és Svédországban is alkalmazott - trend szerint a Parkban az ügető- és a galopp-pálya együtt vannak. A terveket a világszerte ismert Philip Monet francia építész dolgozta ki.


Mfor gyűjtés 1.
A legyőzhetetlen

A Kincsem Park névadója, a Kincsem nevű hazai tenyésztésű ló az 1880-as években született, anyja kivételével minden őse angol földön látta meg a napvilágot. Sokan emlékeznek rá, ugyanis a világon egyedüliként mind az 54 futamon, amelyen részt vett, nyert is. A pálya ezelőtt több mint 30 évvel vette fel a nevét Kincsem születésének századik évfordulója alkalmából.



A kicsit mostoha, botrányoktól sem mentes üzletágnak Magyarországon jót tett a hétvégi rekordfogadás, az ügetőpálya "bolondjai" ugyanis összesen 33 millió forintot tettek meg (az átlag 10-15 millióhoz képest) a futamokon. A lóverseny üzletág problémái többek között abból adódtak, hogy a közös tulajdonlású terület kisebbségi tulajdonosa, a Ficsór Kft. nem járult hozzá az építkezés megkezdéséhez. A kibontakozó pereskedés évekig hátráltatta a munkákat.

A Nemzeti Lóverseny Kft. forgalma idén eddig 1,5 milliárd forintnál tart. Ahhoz, hogy az üzletág nyereséges legyen, el kell érni a 3 milliárdot - nyilatkozta a Menedzsment Fórumnak Farkas Ferenc, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője. Az állami cég büdzséjét a költségvetésből tavaly mintegy 500 millió forinttal kellett megtámogatni, amelyből a Kft. a tréningpályák karbantartását és egyéb kiadásokat fedez.

A veszteségeket az okozza, hogy a feltett pénzekből igen kevés marad meg a szervezőknek. Az összeg 70 százalékát a Kft. visszafizeti a fogadóknak, a megmaradó 30 százalékból 28 százalékot a versenydíjra költi. A 95 százalékban privát lófuttatóknak igencsak nagy szükségük van erre a bevételre, ugyanis ők is veszteségesen, 500-600 millió forintos deficittel működnek.

.



Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
"Részt vett Ön népirtásban?" Fura kérdések az USA-ba utazóknak

A mai naptól 14 dolláros díjat kell fizetni a beutazásért az Egyesült Államokba 36 ország, köztük hazánk állampolgárainak. Az extra illetékből befolyó összeg nagy részét az USA turisztikai népszerűsítésére használják fel – kritikusok szerint ez olyan, mintha egy barátunkat meghívnánk ebédre, majd az ajtóban pénzt kérnénk tőle. A beutazást engedélyező eljárás során ráadásul meglehetősen szokatlan kérdésekre is választ kell adnunk – például részt vettünk-e népirtásban, illetve van-e közünk az egykori náci Németország törvénysértéseihez. Mfor.hu háttér.

.
hirdetés
OTP-alvezér: "Magyarország túl közel van Romániához"OTP-alvezér: "Magyarország túl közel van Romániához"

Hazánk megítélése a nemzetközi piacokon jelenleg sokkal negatívabb, mint amit a fundamentumok indokolnának, mondta egy szerdai konferencián Wolf László. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint ebben az is közrejátszhat, hogy túl közel vagyunk Romániához. A szakember úgy véli, régiónk jövőre visszatérhet a felzárkózó pályára.

Ash: Magyarország rosszabb helyzetben van, mint Románia
.
Olvasói sarok
[ 14:57 ] Szász Károlyt nem aggasztja a frank szárnyalása - BBCS
" Szász Úrnak valószínűleg nincs devizahitele. Csak ..."
[ 14:31 ] CHF: a fekete leves csak most jön - holnor
" Zeno: Tisztelt V_P! Ne feledje, az Ön által emlege..."
[ 2010-09-07 ] Üzlet képekben: A Golf vetélytársának szánják a magyar Mercedest - maxigaz
" Persze hogy jól néz ki (majdnem mindenhol), hiszen s..."
[ 2010-09-07 ] The Times: nemet mondott a "magyar rabszolga" - bodor
" Nem csak a bankszektorra kéne odafigyelni, de a hírt..."
[ 2010-09-07 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - bodor
" Én szelektálok,van amit érdemes megosztani a nagyon ..."
További témák >>
hirdetés
.