Magánkézbe kerülhet a hazai lóversenyzés

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése


A lóverseny üzletág a szomszédos országokban sehol nincs magánkézben, bár Ausztriában például nemrég egy privát pálya épült 100 millió dollárból. Nyugat-Európában a fogadási jog általában a zsoké- vagy ügetőegyesületek kezében van, de az állam felügyeli ezek tevékenységét is.

Az esetleges privatizáció természetesen hátrányokkal is járna. Ha egy külföldi vagy hazai befektető megvenné az üzletágat, elsősorban befektetései hozadékát szeretné növelni, ennek következtében a döntő többségében már magánkézbe került hazai lóállomány szerepeltetése korlátozódhatna. Nem sok esély van arra, hogy az ágazatot értékének megfelelő áron adják el, mivel az jelenleg veszteséges, továbbá a szakmának egyelőre nincs tudomása komoly szándékú kérőről.


mfor.hu körkép
Tartós állami vagyon:
Az ÁPV Rt. kezelésében lévő vagyon összesen 737 milliárd forint értékű (2004 év végi adat), ebből a tartós állami vagyon 258 milliárd forintot tesz ki:
(A zárójeles rész azt mutatja, mekkora részesedésnek kell mindenképp állami tulajdonban maradnia)
  • 19 db erdőgazdaság, Tisza-víz Vízerőmű Kft., Szerencsejá-ték Rt. (100 százalék)

  • MVM Rt., Hitelgarancia Rt., Magyar Posta Rt. (50+1 szava-zat)

  • Herendi Porcelánmanufak-túra Rt., Budapest Airport Rt., Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Eximbank Rt., MEHIB Rt. (25+1 szavazat)

  • MOL Rt., OTP Rt., Hunga-ropharma Rt., HUNGEXPO Rt., Zsolnay Porcelángyár Rt., KAGE Rt., PICK Szeged Rt., HERZ Szalámigyár Rt., CD Hungary Rt. (Aranyrészvény)



A privatizáció szó hallatán egyáltalán nem lelkesedő szakmának a magánosításon kívül jobb ötletei is vannak a lóversenyág felfuttatására. Szerintük megoldódnának az örökös szervezési problémák, ha az ugyancsak állami tulajdonú Szerencsejáték Rt. (SZRT) országosan kiépített hálózatán keresztül a futamokra is lehetne pénzt megtenni.

Szécsi Rezső szerint hihetetlen, hogy az SZRT képes megakadályozni a fogadóhálózat egy szegmensének használatát. "A 90-es évek elején a fogadók megszokták, hogy a lottozókban is lehet lóversenyre fogadni, ez a lehetőség azonban azóta megszűnt" - mondta. A szerencsejáték piacon belül míg régebben 6-10 százalék részesedése volt a lóversenyfogadásnak, mára az összkeret egy százalékát teszi ki a futamok forgalma.

A magánosítást a privatizációs törvény elvileg lehetővé teszi, ugyanis a Nemzeti Lóverseny Kft. nem szerepel a tartósan állami vagyonban maradó ingatlanok 38 tételt felsoroló listáján. Oda ugyanis csupán az országos közüzemi szolgáltatók, illetve a nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségű és a honvédelmi célt szolgáló társaságok tartoznak.

Nagy Vajda ZsuzsaMenedzsment Fórum
.



Lakást keresnek Sólyomnak - néhány tipp a választáshoz
A legutóbbi hírek szerint egyelőre még nem sikerült méltó ingatlant találni a leköszönt köztársasági elnöknek, akinek már hivatalba lépése után sem tudtak elsőre megfelelő rezidenciát felajánlani – anno végül is a sok állami vezető által már használt Béla király úti épületegyüttesbe költözhetett be. Az egykori köztársasági elnöknek a törvény szerint távozása után is jár ingatlan – amit könnyen lehet, hogy végül a piacról kell megvásárolni.

Milyen ingatlanok lehetnek alkalmasak?

.
Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

.
hirdetés
A 3 százalék alatti hiányhoz kell majd szabni az adótörvényeketA 3 százalék alatti hiányhoz kell majd szabni az adótörvényeket

Leginkább piacnyugtató hatása lehetett Matolcsy György szerdai bejelentésének, mely szerint 2011-ben 3 százalék alatt lesz a költségvetés hiánya - véli az mfor.hu által megkérdezett elemző. A szakember szerint a miniszter kijelentése alapvetően pozitív, hiszen eddig nem mutatott hajlandóságot a kormány a hiánycél tartására, ugyanakkor még nagyon sok a bizonytalanság a jövő évvel kapcsolatban. Mfor.hu-háttér.

.
Olvasói sarok
[ 2010-09-09 ] CHF: a fekete leves csak most jön - kiralyb
" A bérlakás kérdéshez még annyit érdemes hozzátenni, ..."
[ 2010-09-09 ] Dávid és Góliát: Most Goliát mégsem olyan okos? - V_P
" józsi: Trambulin: élniakaróvállalkozó: Még egy d..."
[ 2010-09-08 ] Történelmi lépés – 3 százalék alatti hiányt ígér a kormány - Koza
" A jó szándék respektálandó, ám némi logikai bukfence..."
[ 2010-09-08 ] Szász Károlyt nem aggasztja a frank szárnyalása - BBCS
" Szász Úrnak valószínűleg nincs devizahitele. Csak ..."
[ 2010-09-07 ] Üzlet képekben: A Golf vetélytársának szánják a magyar Mercedest - maxigaz
" Persze hogy jól néz ki (majdnem mindenhol), hiszen s..."
További témák >>
hirdetés
.