Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
20-ból 15 AIG vezető visszafizette a jutalmat
Az AIG amerikai biztosító vezetőinek egy része visszaadta a vitatott, közfelháborodást keltő jutalmakat - közölte helyi idő szerint hétfőn Andrew Cuomo New York-i főügyész.
A 20 legnagyobb összegű prémiumot kapott vezető közül 15 visszaadta a jutalmat, összesen 30 millió dollárt. Egyesek nem hajlandók visszafizetni a legálisan kiutalt, szerződés szerint nekik járó prémiumot, főleg azok, akik külföldön élnek, és akikre nem terjed ki New York állam joghatósága. Mások még haboznak, mit tegyenek, különösen annak fényében, hogy a kongresszus a jutalmak jelentős, akár 90 százalékos megadóztatására készül.
A főügyész közölte, hogy a 10 top jutalmazottból 9 visszaszolgáltatta az összeget. Becslése szerint a 165 millió dollárból mintegy 80 millió fog visszafolyni, a jutalmaknak az a 47 százaléka, amelyet amerikai alkalmazottak kaptak. Cuomo méltatta azokat, akik a közfelháborodás nyomán visszafizették a két hete kiosztott jutalmakat. Mint mondta, ezek a vezetők úgy tettek, ahogy az ország érdeke megköveteli. "A vállalati és személyes felelősség új korában élünk" - fogalmazott. Cáfolta, hogy bármilyen módon burkolt fenyegetéssel igyekezett volna rábírni az AIG-alkalmazottakat a prémiumok visszafizetésére, de közölte: tudatta velük, hogy azok, akik visszaadják a pénzt, lekerülnek arról a listáról, amelyet nyilvánosságra hozhatnak. Edward Liddy, az AIG vezérigazgatója már múlt heti kongresszusi meghallgatásán közölte, hogy a vezetők egy része elkezdte a jutalmak visszafizetését.
A tavaly ősz óta szövetségi segélyből, az adófizetők pénzéből életben tartott biztosítónál 165 millió, más számítások szerint 218 millió dollár vezetői jutalmat fizettek ki. A botrány miatt többen Timothy Geithner pénzügyminiszter lemondását követelték, hiszen ő nyilván tudott a jutalmak kifizetéséről.
A New York-i főügyész múlt héten közölte, hogy az AIG 73 vezetője kapott legalább 1 millió dolláros prémiumot. A legnagyobb kifizetett jutalom 6,4 millió dollár volt, hat másik vezető kapott 4 millió dollárnál nagyobb összeget, és további 15 jutalma haladta meg a 2 millió dollárt. Az AIG, amely jelenleg 80 százalékban állami tulajdonban van, azzal érvelt, hogy a prémiumokkal tudták megtartani a vezetőket a pénzügyi termékek részlegében.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









