Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
22 ezer magyar Toyotát érint a visszahívás
Összesen 22 ezer magyarországi személygépkocsit érinthet a Toyota visszahívási akciója, amelyet a japán cég a gázpedállal kapcsolatos problémák miatt rendelt el. Hétfőn kiderült, hogy a hibrid Priusokat is vizsgálják, ezeknél az autóknál fékprobléma lehet.
Növekedésre készül idén a Toyota
Több profitot vár a Toyota március végére
Szűkülő autópiac miatt szüntet meg munkahelyeket Ausztráliában a Toyota
Afrikában kezd SUV-gyártásba a Toyota
Feltámadt az amerikai autópiac, és nyeli az ázsiai négykerekűeket
A BMW szállítja a dízelmotort az európai Toyotákba
Som Ferenc, a Toyota Motor Hungary Kft. kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta, az autók gázpedáljának ellenőrzését, javítását a jövő héten kezdik meg.
Hangsúlyozta: a 22.000 autót érintő visszahívási kampány a megelőzést szolgálja, sem Magyarországon, sem Európában nem volt baleset a gázpedál miatt.
A Toyota 2009 novemberében jelentette be, hogy 4,2 millió autót rendelt vissza a szervizekbe, mert a gázpedál beakadhat a padlószőnyegbe és balesetet okozhat. Idén januárban kiderült, hogy a visszahívási akciót Európára is ki kell terjeszteni, ez a kontinensen várhatóan 1,8 millió autót érint.
Az akció 2007-2010 között gyártott nyolc modellt érint: RAV4, Corolla, Matrix, Avalon, Camry, Highlander, Tundra, Sequoia.
Som Ferenc elmondta, hogy már megérkezett a végleges alvázszám lista az érintett magyar gépkocsikról, s a héten kezdik el kiküldeni a leveleket a tulajdonosoknak a visszahívási kampányra. A javításhoz szükséges alkatrészek e hét végén érkeznek Magyarországra, így a február 15-ével kezdődő héten már megkezdik a javításokat.
Az értesített magyar ügyfeleknek a hét közepén érdemes telefonon érdeklődni a kereskedésekben, illetve márkaszervizekben, és időpontot egyeztetni a javításra - mondta a kommunikációs igazgató. Hozzáfűzte: a javítás garanciális, és az elektromos ellenőrzésekkel együtt körülbelül egy órát vesz igénybe.
Hétfőn kiderült, hogy egy másik Toyota modellel, a hibrid Priusokkal is probléma lehet. Hírügynökségi értesülések szerint a Toyota várhatóan kedden jelenti be hivatalosan is, hogy Japánban, az Egyesült Államokban és Európában visszahív hibrid meghajtású Priusokat fékprobléma miatt.
Som Ferenc elmondta: az Egyesült Államokból és Japánból 70 bejelentés volt arról, hogy lassú fékezésnél hibát észleltek a gépkocsivezetők, ám baleset nem következett be emiatt.
Hangsúlyozta: egyelőre vizsgálják az eseteket, és nincs szó visszahívásról.

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









