23 járat már elindult Ferihegyről


Kedden kora délutánig 23 járat indult el Ferihegyről, a Malév gépeinek jelentős része is felszállt - közölte Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője az MTI-vel.

A Malév elindította járatait a Közel-Keletre és a közeli országokba is - mondta, hozzátéve: a Wizzair, az Austria Airlines, a CSA és az El Al gépei is felszálltak Ferihegyről. Hozzátette: a legtöbb nyugat-európai országba a légitársaságok még törölték járataikat, de a kelet- és dél-európai úticélok felé egyre több repülőgépet indítanak el.

Szilágyi Károly hangsúlyozta, hogy mielőtt bárki elindul Ferihegyre, mindenképpen tájékozódjon a légitársaságoknál, hogy milyen járatokat indítanak. Erre az időszakra a BA áttervezte honlapját és csak a legfrissebb járatinformációkat, illetve a légitársaságok elérhetőségeit közlik.

Hangyál Gyula, a HungaroControl légiforgalmi vezérigazgató-helyettese keddi, délelőtti sajtótájékoztatóján közölte: bár a magyar légtér nyitva van és várhatóan kedden nem is zárják le, a légitársaságok döntenek arról, hogy elindítják-e járataikat. Magyarország fölé ugyanis újabb hamufelhő érkezett, de ennek koncentrációja alacsony.

Délelőtti hírek szerint egyelőre nyitva marad a magyar légtér, legközelebb ma délután döntenek arról, szükség lesz-e ismételt lezárásra, azonban az nem valószínű.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 22:36 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.