Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
265 milliárdnyi hitelt sikerült eltüntetni az "adósmentés évében"
Összesen majdnem 265 milliárd forinttal csökkent 2011-ben a háztartások devizahiteleinek állománya - derül ki a kedd reggel közölt friss adatokból. Ez nagyjából 5 százalékos csökkenésnek felel meg, ami szinte teljes egészében a decemberi végtörlesztéseknek köszönhető. Mfor.hu-háttér.
Decemberben a gázra léptek a végtörlesztők
December végén a háztartásoknak 5501,9 milliárd forintnyi devizahitelük volt a novemberi 5712,5 milliárd után. A csökkenés szinte teljes egészében annak köszönhető, hogy 259,9 milliárd forintnyi hitelt kedvezményesen végtörlesztettek az ügyfelek. Emellett majdnem 30 milliárdot tett ki a rendszeres havi törlesztőrészletek befizetése, a forint gyengülése viszont újabb 77,8 milliárd forintos állománynövekedést okozott - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölt adataiból.
A végtörlesztés hatása a forinthiteleknél is érződött a tavalyi év utolsó hónapjában, hiszen a novemberi 2942,9 milliárdról 3004,3 milliárdra nőtt az állomány. Az emelkedés teljes egészében annak volt köszönhető, hogy a jegybank statisztikája szerint 63,1 milliárd forint értékben folyósítottak úgynevezett kiváltóhiteleket a pénzintézetek, melyekkel a devizahitelt tudták végtörleszteni az ügyfelek.

Érdekesség, hogy a betétállományon továbbra sem látszik a végtörlesztés hatása, hiszen a forintbetétek állománya decemberben is 104,2 milliárd forinttal növekedett, míg a devizabetéteknél mindössze 6,4 milliárd forintos csökkenés volt megfigyelhető. Vagyis a számokból nem az látszik, hogy az emberek félretett pénzből fizették volna ki egyösszegben a devizahitelüket kedvezményes árfolyamon.
5 százalékos csökkenést hoztak az adósmentések
A tavalyi évet túlzás nélkül nevezhetjük az adósmentés évének, hiszen a kormány több eszközzel is próbált segíteni a devizahiteleseken, melyek közül a végtörlesztés csak az utolsó volt. Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy egy év alatt hogy alakult a lakosság hitelének állománya, vagyis mekkora eredményt sikerült elérni a devizahitelek területén.
2010 végén 5765,8 milliárd forintnyi devizahitellel rendelkeztek a háztartások az akkori 222,68 forintos svájci frank árfolyam mellett. Azóta az alpesi deviza nagyjából tíz százalékkal erősödött, ami a hitelállomány növekedését indokolta volna. Egészen novemberig nem is történt érdemi csökkenés, végül decemberben a végtörlesztés hajrájával sikerült nagyságrendileg 5 százalékkal csökkenteni a devizahitel-állományt. Az egy év alatt tapasztalt nagyjából 260 milliárdos csökkenésből 210 milliárd decemberre tehető.
Ugyanakkor egy év alatt szűk 200 milliárd forinttal nőtt a forinthitelek állománya, ami arra utalhat, hogy sokan hitelből törlesztették a másik devizahitelüket. Összességében a háztartások teljes hitelállománya 2011-ben 8583,6 milliárd forintról 8506,3 milliárdra csökkent, az átrendeződés azonban jelentősebb volt a devizahitelektől a forinthitelek irányába.
A vállalatoknál nem volt végtörlesztés
A vállalati hitelek esetében a számokon is egyértelműen látszik, hogy a háztartásokkal szemben nem élhettek a végtörlesztés lehetőségével. Az MNB adatai szerint a nem pénzügyi vállalatoknak december végén 4597 milliárd forintnyi devizahitelük volt, míg egy évvel korábban még csak 4378,7 milliárd forinttal tartoztak. Vagyis nagyságrendileg 220 milliárd forinttal nőtt a hitelállomány annak ellenére, hogy év közben folyamatosan törlesztették a kölcsönöket, de a forint gyengülése jócskán ellensúlyozta ennek hatását.
A nem pénzügyi vállalatok esetében a forinthitelek állománya egy év alatt 3216,1 milliárd forintról 3128,9 milliárdra csökkent. Ez azt mutatja, hogy a törlesztés miatt csökken az állomány, azonban új hitelt szinte alig helyeznek ki a gazdaságba a bankok. Ennek két oka van: egyrészt a kereslet is visszafogott, másrészt pedig aki szeretne hitelt kapni, az is csak szigorú feltételek mellett juthat pénzhez.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









