2 ezer adószám felfüggesztését rendelte el az APEH


Az idén mintegy kétezer cég adószámának felfüggesztését rendelte el az adóhatóság azért, mert elmulasztották időben benyújtani mérlegüket - írta a Napi Gazdaság szerdai számában.

A lap emlékeztet, hogy az idén minden cégnek elektronikus úton kell beszámolót benyújtania, azoknak pedig, akik ezt elmulasztják, számolniuk kell azzal, hogy a hatóság felfüggesztheti az adószámukat. A felfüggesztési procedúra félig-meddig automatikus, vagyis nem szúrópróbaszerűen választ ki a hatóság egy-egy céget, hanem minden társasággal szemben köteles lesz eljárni.

Tavaly összesen 794 esetben rendelte el az adóhatóság az adószám felfüggesztését, igaz akkor még mintegy százezer cég papíralapon intézte ügyét.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.