Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
300 ezer lakás távfűtési rendszerét újították fel
Magyarországon eddig összesen mintegy 300 ezer lakásban végezték el a távfűtési rendszer korszerűsítését - közölte a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LAOSZ) és a fűtéskorszerűsítéssel foglalkozó Techem Kft. szerdán.
A közlemény szerint a korszerűsítésnek köszönhetően átlagosan 20 százalékos energia-, és ez által költségmegtakarítás érhető el. A folyamatosan növekvő energiaárak miatt különösen fontos a korábban, iparosított technológiával épített, korszerűtlen távfűtéses rendszerrel ellátott épületek komplex energiahatékonysági felújítása.
A fűtéskorszerűsítéssel és költségosztással foglalkozó németországi központú, Techem Kft. tavaly Magyarországon 130 ezer lakást modernizált, 600 ezer költségosztót szerelt fel, és mintegy 400 épület korszerűsítésében vett részt, a beruházások összértéke pedig megközelíti a 2 milliárd forintot.
A közlemény szerint a fűtési rendszer modernizálása Magyarországon összesen megközelítőleg 790 ezer lakást érinthet, ebből 640 ezer a távfűtéses, 150 ezer pedig központi kazánnal ellátott. A vállalat 2011-ben az eddigi igények alapján előreláthatólag további 250 épület modernizálásában fog részt venni.
Farkas Tamás, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke kiemelte: az épület teljes hőfogyasztásának mintegy 50 százalékát teszi ki a lépcsőházban, lakásokban tekergő vezetékrendszer. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége kidolgozott egy rendelettervezetet, mely többek között kötelezően szabályozni fogja a légköbméter arányos, illetve költségosztó alapú elszámolás arányát, és maximálja az elszámolás fogyasztásarányos hányadot is.
MTI

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









