A hazai kis- és középvállalkozóknak szóló magyarországi MBA-képzés beindításában is közreműködne a jövőben a Cisco Systems Inc. – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a cég Budapestre látogatott elnök-vezérigazgatója, John Chambers.
hirdetés
Az internetes hálózati eszközök globális piacvezető gyártója a hálózati szakemberképzést segítő globális programját 1999-ben kezdte el Magyarországon. Az azóta a hazai oktatási rendszer szerves
részét képező "Hálózati Akadémia" programba közel három és fél ezer diák kapcsolódott be, közülük több mint másfél ezren már oklevelet is szereztek. A magyarországi programra a Cisco eddig 300
millió forintot fordított.
Az újfajta kkv-képzési rendszer főként abban tér el a Hálózati Akadémiától, hogy itt a technológiai ismeretek bővítése másodlagos, az érdeklődő vállalkozók ebben a képzésben főként üzleti
ismereteket szerezhetnek.
Az elnök-vezérigazgató Magyarországot a fejlődő térségek azon államai közé sorolja, ahol a vállalat még jó ideig évi 30-35 százalékos forgalombővüléssel számolhat. Az anyacégnek az utóbbi
egy évben végrehajtott számos globális akvizíciója révén megnyíló újabb helyi üzleti lehetőségek mintegy száz fővel növelhetik a jelenleg 60-65 fős itteni leányvállalat létszámát. Egy-két éven
belül pedig pár száz műszaki szakemberrel többen dolgozhatnak az amerikai társaság Budapestre telepített technológiai támogató központjában is.
A cég tavaly döntött úgy, hogy a magyar fővárost választja negyedik globális terméktámogató központjának a színhelyéül. A bejelentéskor a Cisco európai elnöke két éven belül 500 fős keretet
ígért, jelenleg mintegy százan dolgoznak ott - számol be a Világgazdaság.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.