Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Menjen vagy maradjon Gyurcsány? Gazdasági szcenáriók
A szeptember közepén új erőre kapott belpolitikai háború újabb jelentős állomásához érkezik pénteken, mind a Parlamentben, mind pedig az utcán. Az mfor.hu Heti Hármas című sorozatában azt kérdezte három független pénzügyi elemzőtől, hogy milyen hatása lehet a gazdaságra a különböző politikai forgatókönyveknek. A válaszok összegzésétől kivételesen eltekintünk, azt - mint ahogy a következtetések levonását is - az Olvasóra bízzuk.
Menedzsment Fórum: - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy pénteken bizalmi szavazást kér a kormány programjáról a Parlamentben, a legnagyobb ellenzéki
párt pedig tömeges demonstrációkat szervez a miniszterelnök eltávolítása érdekében. Mit tartana megnyugtató fejleménynek a magyar gazdaság, a tőzsde és a forint stabilitása szempontjából?
Milyen hatása lehet minderre az ellenzék tiltakozássorozatának? Milyen forgatókönyvet valószínűsít arra az esetre, ha bukik, illetve ha marad a miniszterelnök?
Németh Dávid, az ING elemzője:
- A legszerencsésebb megoldás az lenne, ha minél hamarabb helyreállna a politikai stabilitás, a kormányfő a helyén maradna, és a lehető leggyorsabban véghezvinné az Európai Unió
által is elfogadott megszorító intézkedéseket. Ha a személycserére a jövő évben vagy utána kerülne sor, az már kevésbé érintené érzékenyen a piacok bizalmát.
Amennyiben a miniszterelnök a helyén marad, a kormány feltehetően az eddig felvázolt pálya szerint hajtja végre a stabilizációs terveket. Arra is van esély, hogy jövőre a konvergenciaprogramban célként megjelölt 6,8 százalék alá csökkenjen az államháztartási hiány. Úgy tűnik, a kormányfő elég határozott ahhoz, hogy a következő 1-2 évben következetes legyen. Lazulásra 2009 és 2010 körül, a választási kampány időszakában lehet számítani.
Alternatív forgatókönyvet nem látok jelen pillanatban, az MSZP-n belül nem került előtérbe olyan személy, aki Gyurcsány Ferenc utódaként szóba jöhet. Ha pedig mégis ilyen változások következnének be, az megnövelné kockázatát a megszorító intézkedések fellazulásának, még akkor is, ha az MSZP-n belülről érkezne az illető.
Ha a kormány élére párton kívüli szakértőt választanának meg, elő kellene készíteni annak politikai elfogadását, ami jövő évig is eltarthat. Ráadásul egy esetleges új ember színre lépése időt vesz el, holott október végéig már el kellene fogadni a költségvetés sarokszámait, továbbá sürgős lenne elkezdeni az átfogóbb reformokat is.
Nyeste Orsolya
- Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője:
- Erre a kérdésre egy mondatban is lehet válaszolni. A gazdaság szempontjából a legmegnyugtatóbb megoldás az lenne, ha minél hamarabb helyreállna a nyugalom, és folytatni lehetne a fiskális
kiigazítási csomagot. Nem tartható fenn továbbra is a 9 százalékos fizetési mérleg hiány és a 10 százalékos államháztartási deficit, sürgős intézkedésekre van szükség.
Nem kell súlyosabb következményekkel számolni, amennyiben a tüntetés a Kossuth téren marad, az esetleges blokádok viszont már komolyabb hatást fejthetnek ki a gazdaságra.
Bár Magyarország számos esetben haladékot kapott a befektetőktől a kiigazítások véghezvitelére, az már nem biztos, hogy az új miniszterelnök vagy kormány megválasztására is lenne
elegendő türelem. A bizalom elvesztésével gyengülne a forint, csökkenne a tőzsdeindex, és emelkednének a kamatok.
Gyakorlatilag lehetetlen előrejelezni, milyen hatásokkal kellene számolni a miniszterelnök távozása esetén. A politikai kockázatokat a piacok elkezdik beárazni; ennek gyakorlata
Magyarországon - a bizonytalansági tényezők viszonylagos újszerűsége miatt - még nem alakult ki.
Samu János, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője:
- Annak ellenére, hogy a piacok nyár elején még kritizálták a kormány megszorító intézkedéseit, mára elfogadták a terveket. Az Európai Unió és a hitelminősítők számára is ez a program jelenti a
garanciát a korábbi költségvetési politikával való szakításra.
Mivel a stabilizációs csomag megtestesítője Gyurcsány Ferenc, a gazdaság számára a legmegnyugtatóbb az lenne, ha a kormányfő tovább folytathatná megkezdett munkáját. A kérdés az, milyen esetben
szűnhet meg a felhatalmazás, amelyet a miniszterelnök pénteken megkaphat a koalíciós pártok képviselőitől a bizalmi szavazáson.
A miniszterelnök leváltása a koalíció által bizonytalansági tényezőt jelent, ugyanis vele együtt "távozhatnak" a megkezdett reformintézkedések is.
A tüntetések jelentette politikai bizonytalanság kedvezőtlenül hat a gazdaságra, ugyanis korlátozhatja a kormány cselekvőképességét. A nagyfokú társadalmi vagy ellenzéki ellenállás eltántoríthatja a döntéshozókat a megkezdett reformintézkedések végrehajtásától.
További bizonytalanságot keltene, ha a kormányfő és a koalíció is távozásra kényszerülne. Nem lehetne tudni, ki lépne a helyébe, illetve milyen mértékben írná felül a megszorító intézkedéseket. A tömegdemonstrációk akkor jelenthetnek igazi veszélyt, ha a felzúdulás felerősítené az MSZP-n belüli törésvonalakat, és a koalíciós pártok kihátrálnának a miniszterelnök mögül. Így a gazdaság szempontjából a legkedvezőbb az lenne, ha a demonstrációknak minél hamarabb vége szakadna.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment FórumKapcsolódó anyagok:
Megnyirbálja a cégek profitját a Gyurcsány-csomagTb-emelés: futhatnak a pénzük után a cégekAdóemelés nélkül nincs gazdasági stabilizációNem a kormány bukása az igazi veszélyKörbetartozások kezelése: az államnak kellene példát mutatni

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok







Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







