30 millióra bírságolták az Auchant


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 30 millió forint eljárási bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re, mert a vállalkozás többszöri felszólítás ellenére is megtagadta a GVH által kért adatok szolgáltatását.

A GVH idén februárban indított eljárást az Auchan ellen, mert a vállalkozás reklámkiadványában "Auchan Hungarikum” szlogennel olyan termékek jelentek meg, amelyek nem tartoznak a közismert hungarikumok körébe. A szlogennek a magyar népi motívumokkal való együtt alkalmazása – valószínűsíthetően tévesen – azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy 100 százalékban magyar terméket vásárol, azonban e termékek előállításához használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek, áll a hivatal közleményében.

Az eljárás során a GVH a tényállás feltárása érdekében adatszolgáltatásra kötelezte az Auchant, amelynek azonban ismételt felszólítás ellenére sem tett eleget, ezért a vizsgáló 500 ezer forint eljárási bírságot szabott ki a vállalkozásra.

A Versenytanács az Auchan által kezdeményezett  jogorvoslati eljárásban megállapította, hogy a vállalkozás olyan alaptalan hivatkozásokkal akadályozza a vizsgálatot és a tényállás feltárását, amely az Auchan árbevételével sokkal inkább arányban álló eljárási bírság kiszabását indokolja.

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója elmondta: az eljárási bírságról szóló határozattal kapcsolatban az Auchan augusztus közepén jogorvoslati kérelmet nyújtott be; meggyőződésük, hogy semmilyen jogszabályt nem sértettek.

Felidézte: az Auchan az elmúlt években mindig maximálisan együttműködött a GVH-val, támogatta a munkáját, ahhoz minden adatot a rendelkezésére bocsátott. Ez alkalommal azért tettek kivételt - fűzte hozzá -, mert úgy gondolják, hogy alapvető nézeteltérés van a GVH és az Auchan között a tavaly augusztusi hungarikum akcióban megjelent termékek megítélésével kapcsolatban.

Leszögezte: a GVH nem a tevékenység, hanem az eljárás miatt szabta ki a bírságot, mert úgy ítéli meg, hogy a cég nem szolgáltatott számára bizonyos adatokat. Az Auchan valóban nem nyújtott be több adatot, de megindokolta, hogy azoknak az eljárásban miért nincs szerepük - tette hozzá.

A kommunikációs igazgató kiemelte: jelenleg nincs hungarikum törvény, így nincs pontos meghatározása annak, hogy mi pontosan a magyar termék. Szerinte a hungarikum szóval nem kapcsolható össze, hogy kizárólag magyar tulajdonban lévő, magyar munkaerővel, magyar alapanyagból készülő termék esetében lehet csak használni. Ha lesz hungarikum jogszabály, azt maximálisan tiszteletben tartják, de jelenleg nincs ilyen - fogalmazott.

Gillemot Katalin elmondta, a GVH első, 500 ezer forintos bírságról szóló határozatát megtámadták, erre válaszul a hivatal megemelte azt 30 millió forintra, mert álláspontja szerint az adatszolgáltatás megtagadása alapos ok nélkül történt, és rosszhiszemű magatartásnak minősítette az Auchan hozzáállását.

mfor.hu




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.