Magyarországon minden 9-10. vállalkozásban, intézményben alkalmazzák a távmunkát. Ez a munkavállalók 4,5-5,5 százalékát érinti, derült ki a Magyar Távmunka Szövetség első országos konferenciáján.
hirdetés
Magas azoknak a száma, akik kiegészítő tevékenységként vagy részmunkaidőben végeznek ilyen jellegű tevékenységet. A távmunka formájában szervezett tevékenység egyértelműen pozitív hatással lehet
a vállalkozások és intézmények gazdálkodására, a gazdálkodó szervezet fejlődésére - vélekedtek a szerdai rendezvény előadói. A költséghatékony működés egyre több munkáltatót győz meg, hogy a
távmunkát bevezessék. Ma már 10 százalék felett van a módszert alkalmazó cégek aránya, amelynek köszönhetően a munkavállalók 4,5-5,5 százaléka érintett a távmunkában.
A módszertan megfelelő alkalmazása mellett akár a harmadával is csökkenhetnek a munkavégzés, a foglalkoztatás költségei. A távmunka hatékonyságát az sem
befolyásolja, hogy (fix) munkahelyről, mobil munkahelyről, távoli bérelt (szatellit) irodából vagy közösségi munkahelyről végzik. Az információtechnológiai eszközök folyamatos fejlődésének
következtében már nincsenek éles különbségek.
A Magyar Távmunka Szövetség célja olyan összefogás megteremtése, amely jogi és minőségi garanciákat nyújt mind a távunkásokat foglalkoztató munkaadóknak, mind a távoli helyről dolgozó
munkavállalóknak. Célja továbbá a nem tipikus foglalkoztatási formák alkalmazásának ösztönzésén túl a töredékmunkaidős foglalkoztatás és az önfoglalkoztatás jogi kereteinek megteremtése, valamint
egy START rendszerhez hasonló kedvezményrendszer kidolgozása a távmunkát alkalmazó közösségek számára. A Magyar Távmunka Szövetség a távmunkához kapcsolódó fogalmak és értékek megfelelő, egységes
értelmezéséhez is segítséget kíván nyújtani.
A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Dr. Horváth Elek, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke felhívta a figyelmet az atipikus foglalkoztatás, azon belül is a távmunka végzés
fogalmainak egységes értelmezésére, etikai normák megteremtésére, a gyakorlati tapasztalatok elérhetővé tételére, melyek a munkahelyteremtésre is pozítv hatást gyakorolhatnak.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!