Már tízezerért is bérelhetünk Mikulást



Valószínűleg egyre kevesebb apuka és nagypapa vállalkozik arra, hogy december 6-án beöltözzön Mikulásnak. Mind többen bízzák inkább profikra a dolgot, mert amellett, hogy sokkal élethűbben tudnak HOHHOHHÓ-val köszönni, a gyerek sem ismeri fel a szakáll alatt a rokonokat. Magyarországon a Mikulás-üzlet ma már százmilliós piacot jelent, a legjobb apók pedig tréningeken is átesnek, tudta meg az mfor.hu.

Te is US Mikulás vagy? (Mfor-montázs)

Tízezer forintért már rendelhetünk Mikulást gyerekeink szórakoztatására, ami nem is jelent hatalmas kiadást így decemberben. Főleg ha a bérlés alternatívája egy piros kabát kikölcsönzése lenne, amit nem nagyon lehet megúszni három-négyezer forint alatt.

Ha csak a gyerekeknek szánt ünnepségeket, házhoz járó "Nagyszakállúakat" és a céges rendezvényeket vesszük alapul, a Mikulás-üzlet százmillió forintos piacot jelent Magyarországon - mondta el lapunknak Bálint György, a Bál-na Produkció Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság évek óta működteti Mikulás Szolgálatát, mára a piac 35 százalékát mondthatja magának. A maradékon nagyon sok társaság osztozik.

A Mikulás viszi a prímet

A rendezvényszervező szakma legjövedelme- zőbb időszaka a decem- ber. Az éves forgalom harmadát is meghalad- hatja a karácsonnyal és a "Puttonyosokkal" kapcso- latos megbízások értéke. A Mikulás-partik mellett ugyanis hatalmas szeletet jelent a karácsonyi ünnepségek megrendezé- se is. Arról nem is szólva, hogy a kereskedelmi egységek, bevásárlóköz- pontok és a nagy válla- latok szívesen áldoznak "mikulásos" reklámokra, promóciókra és rendez- vényekre. A Nagyszakál- lúhoz képest a húsvéti nyuszi piaca egészen eltörpül.

Tréningeznek a piros kabátosok

Mára igencsak felhigult a piac, a rendezvényszervező szakmát és magát a Mikulás-közvetítést is beleértve. Nagyon sok társaság lát fantáziát a dologban, de csak kevés veszi komolyan a szervezést. Ez pedig hosszú távon nem kifizetődő, a vattaszakállt vagy a rossz minőségű jelmezt ugyanis senki sem akarja viszontlátni a következő szezonban.

A Mikulás Szolgálat régi ügyfeleinek 95 százalékát meg tudja tartani, az újakat figyelembe véve pedig 15-20 százalékos bővülést várnak jövőre. Jelenleg több mint ötven "Nagyszakállúval" dolgoznak, akik komoly felvételi szűrőkön és tréningeken esnek át, mielőtt magukra vehetik a piros kabátot.

A legtöbb megrendelés szülőktől származik, ám - a megbízás értékét alapul véve - a céges megrendelések sokkal nagyobb arányt képviselnek. Emiatt inkább a vállalati rendezvényeknél, karácsonyi partiknál igyekeznek a legtöbb újítást bevezetni - arról nem is szólva, hogy egy túlságosan aggódó szülő igencsak megkeserítheti a szervezők dolgát.

Nem kellenek a spicces "Mikulások"

A Mikulás viszi a prímet

A rendezvényszervező szakma legjövedelme- zőbb időszaka a decem- ber. Az éves forgalom harmadát is meghalad- hatja a karácsonnyal és a "Puttonyosokkal" kapcso- latos megbízások értéke. A Mikulás-partik mellett ugyanis hatalmas szeletet jelent a karácsonyi ünnepségek megrendezé- se is. Arról nem is szólva, hogy a kereskedelmi egységek, bevásárlóköz- pontok és a nagy válla- latok szívesen áldoznak "mikulásos" reklámokra, promóciókra és rendez- vényekre. A Nagyszakál- lúhoz képest a húsvéti nyuszi piaca egészen eltörpül.



Minden időpont betelt a Rendezvénymegoldások Mikulás szolgáltatásánál. "Hozzávetőleg száz megbízást kaptunk, december 1-jétől 10-ig minden időpont betelt" - mondta el megkeresésünkre Tóth Ákos, a társaság vezetője. A korábban Sopronban működő cég az idén tette át székhelyét a fővárosba, de terveik szerint jövőre belekezdenek a vidéki terjeszkedésbe, elsősorban Nyugat-Magyarországon, Győrött, Sopronban és Szombathelyen.

Mivel minden kapacitásuk maximálisan kihasznált, nem érzik, hogy nagyon éles lenne a verseny. Szerintük sok a kókler: egyáltalán nem számít kirívó esetnek, ha egy családhoz borvirágorrú, kissé tántorgó "Nagyszakállú" érkezik. "A mi Mikulásaink színészek, a jelmezeket kézzel varrják, a szakállt és a hajat Németországból hozatjuk" - tette hozzá Tóth Ákos.

Mivel az emberek nem szívesen engednek a gyerekeik közelébe idegen embereket, alapkövetelmény a szakszerű szervezés és a megbízható Mikulások biztosítása. Összességében egyre népszerűbb ez a szolgáltatás, a megrendelések többsége pedig magánszemélyektől származik.

.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.