Mikulás-invázió várható az idén



Több mint 1500 mikulásruhát és -sapkát értékesített az elmúlt hetekben a Praktiker barkácsáruház. Egy áruház átlagosan 100 öltözetet adott el.

Mikulás négy manóval

Ha házhoz megy a Miku- lás, - a gyerekek számá- tól függően - 11 és 15 ezer forint közötti költ- ségre lehet számítani. Egyedi Mikulást 27 ezer forintért szerezhetünk be, Mikulás-partit 40-100 ezer forintért szerveznek cégeknek. Egy komplett ünnepség még többe, 50-150 ezer forintba kerül- het. A jelentősebb ren- dezvényszervező cégek- nél hozzávetőleg ilyen tarifákkal számolhatunk. A legdrágább Mikulásra a mikulas.at honlapon bukkantunk, ahol egy egyedi "Nagyszakállú" négy manóval (egyikük 88 centi magas) 105-145 ezer forintért látogat el otthonunkba.

Legalább másfélezer télapó oszt ajándékot és okoz örömet a kicsiknek Magyarországon, ennyi Mikulás jelmezt és télapósapkát értékesített a Praktiker az elmúlt napokban. A vállalat szakembereit is meglepte, hogy jóval több Mikulás jelmezt sikerült eladni a tizenöt áruházban, mint egy esztendővel korábban.

Tavaly mindössze pár száz darab fogyott a szakállas szettből, most viszont elkapkodták a piros télapósapkákat és a Mikulás jelmezeket. Az ünnepi kollekció kabátból, övből, nadrágból, sipkából és hófehér szakállból áll, s 999 forintért került a Praktiker áruházak polcaira.

Mikulásruhát nemcsak vásárolni, de bérelni is lehet. A kölcsönzés díja 3500-5000 forint között van, tudta meg lapunk a Maszka Jelmezkölcsönző és Készítő Kft. üzletvezetőjétől. A cégnek 350 jelmeze van, de általában nem szokott mind elfogyni, az idén azonban hatalmas a forgalom. Az öltözékek közül ízlés szerint választható EU Mikulás, hosszú kabáttal és US Mikulás, rövid kabáttal, fekete övvel.

Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.