A Garda-tó példáját követnék a Balatonnál



Az öt nagy régióra lebontva mutatta be a Balaton fejlesztési terveit az SCD vezetősége egy keddi konferencián Tapolcán. A 100 milliárd forintos projekt lényege a tóparti üdülési szezon meghosszabbítása egész évre, amire a szervezőknek a Garda-tó adhat jó példát, tudta meg a helyszínen az mfor.hu.

A badacsonyi projekt része (Forrás: SCD)

A százmilliárd forintos beruházás egyik húzóprojektje a Balaton keleti partján fekvő Füred Kemping és Üdülőfalu átalakítása lesz, amely a 12,5 milliárd forintos fejlesztések után a Füred Resort nevet veszi fel. A 21 hektáros területen az ötcsillagos szálloda mellett hasonló színvonalú szolgáltatásokat nyújtó üdülőházak épülnek, emellett két kisebb tavat is létrehoznak, illetve sport- és konferencialétesítményeket adnak át.

Panoráma Hotel hatmilliárdból

A Balaton-fejlesztés arcát a szervezők szerint a Zamárdiban létrehozandó 200 szobás Panoráma Hotel adja majd meg, amelynek építése csaknem 6 milliárd forintot emészt majd fel. Ugyancsak Zamárdiban hozzák létre a Balaton Park - Felnőtt Gyerekvilágot. Az egész évben nyitva tartó szórakoztató-oktató központba egy akváriumot telepítenek, amely a Balaton-part és távoli földrészek élővilágát mutatja be.

A Panoráma Hotel terve (Forrás: SCD)

A déli parton, Balatonszemesen alakítják ki a Szélcentrum Üdülőparkot, amely a tervek szerint 2011-től várja majd a "nem a legvastagabb pénztárcájú" vitorlázókat. A tópart legszelesebbnek tartott vidékén háromcsillagos kemping és családi üdülőházas terület készül 6 és fél milliárdból, s a csónakkikötőt is bővítik.

Jön a Teknőc Ökofalu

A dél-keleti parton az egyik érdekesség az Ifjúság Kemping helyén létrehozandó Modern Építészeti Kultúr-Üdülőpark lesz, amely magyar építészek egyedi tervei alapján épül majd fel. A Siófok-Sóstón lévő centrum képző- és iparművészeti sarkokkal is ki fog egészülni.

A badacsonyi projekt része: Szőlőskert Hotel és Borászda

Az SCD-projekt számokban

A beruházás összértéke: 104 milliárd forint
A program befejezése: 2014
Érintett települések: 21
Plusz szálláshely: 16-19 ezer főre
Plusz kikötőhely: 260-300

A Balaton nyugati partján olyan fejlesztésre készül az SCD, amely vonzza majd a környezettudatos turisták egyre nagyobb tömegét. Vonyarcvashegyen például 2011-ig nap- és geotermikus energia felhasználásával felépül a Teknőc Ökofalu, ahol bioételeket vásárolhatnak és készíthetnek az érdeklődők. Balaton-felvidéken a főként gyerekek üdülését szolgáló Badacsony Parkot fejlesztik 1,7 milliárdból, Balatonakalin pedig háromcsillagossá alakítják át a jelenleg is üzemelő Levendula Naturista Kempingparkot.

.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.