A BHD építi a szerencsi bioerőművet


Mintegy 35 milliárd forintos beruházással egy 49,9 megawatt névleges teljesítményű biomassza-erőművet épít Szerencsen a BHD Hőerőmű Zrt. Az Intertraverz Zrt. érdekeltségébe tartozó cég által tervezett létesítményben szalma, valamint energiafű égetésével termelnének villamos áramot, amelynek értékesítésére az Émász Zrt.-vel már szerződést kötöttek – értesült a Világgazdaság.

A BHD a finanszírozást 15 százalékban saját erőből oldja meg, 85 százalékot pedig bankkonzorcium adja össze hitel formájában. Bár a beruházás összege első hallásra hatalmasnak tűnik, s a fajlagos költségek magasabbak, mint egy széntüzelésű erőmű építésénél, ez biomassza-tüzelésnél azonban természetes - közölte a lap kérdésére Voltay Géza, a BHD műszaki igazgatója.

A létesítményt évente 8000-8200 órán keresztül üzemben tudják tartani; ez jóval hosszabb idő, mint amennyi más megújuló energiaforrások hasznosításánál elérhető. Az erőmű megfelelő kihasználtságához évente 270-280 ezer tonna szalmát kell elégetni, s a folyamatos alapanyag-ellátás érdekében a cég mintegy 50-60 kilométer sugarú körben keres beszállítókat.

A Dániából érkező kazánok a szalma mellett energiafű égetésére is alkalmasak, ezért a beszállítóktól - integrátorokon keresztül és közvetlenül - mindkét energiahordozót átveszik. Emellett a BHD vállalta, hogy az erőművet alkalmassá teszi szőlővenyige befogadására is, amelynek elhelyezése eddig gondot okozott a szomszédos Tokaj-Hegyalja borvidéken. Voltay Géza szerint a beruházás engedélyeztetése a végéhez közeledik, s a tervek szerint a kivitelezéssel a Vegyépszer Zrt. által vezetett konzorciumot kívánják megbízni. A kivitelezési munkák júniusban kezdődhetnek, a létesítmény 2009-re készülhet el. A kereskedelmi célú áramtermelés a tervek szerint 2010. január 1-jén indul - tartalmazza a Világgazdaság cikke.


Olvasta már?



hirdetés
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
elrejt
 
.