Versenytársat kaphat az Airbus és a Boeing



Új versenytársat kaphat a régóta már csak egymással rivalizáló Boeing és Airbus, miután a kínai államtanács zöld utat adott egy saját, kínai utasszállító repülőgép kifejlesztéséhez.

A döntés állítólag már február végén megszületett, azonban a kínai kormány csak most hozta nyilvánosságra.

A kínai kormány interneten is közzétett indoklása szerint Kína a repülési iparban már ötven éve tevékeny és jelenleg már műszakilag, illetve az anyagi alapokat tekintve is kész egy nagy utasszállító repülőgép kifejlesztésére.

Korábbi ágazati hírek szerint a kínai repülőgép kifejlesztésében Boeing és Airbus beszállítók működnének közre.

Kína tavaly tavasszal sikeresen tesztelte saját fejlesztésű, sugárhajtású repülőgépeinek új generációját. A sikeres próbautat a kínai állami média az ország katonai modernizációja felé vezető lépésnek minősítette. A repülőút sikere "jelentős fejlemény a kínai repülőgépgyártás innovációs képességei terén, amely egyúttal lehetővé teszi a tömeggyártást is" - közölték akkor szakértők.

MTI/Menedzsment Fórum


Olvasta már?



hirdetés
BKV: 300 sofőr hiányzikBKV: 300 sofőr hiányzik

A 3-as metró felújítása miatt igazi káosz alakulhat ki a fővárosban, ha nem lesz elengedő buszvezető. Fejpénzzel és kisfilmmel csábítana a BKV.

.
hirdetés
elrejt
 
.