Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Gyerekkel könnyebb nyári szabadsághoz jutni
A cégek odafigyelnek arra, hogy nyáron a gyereket nevelő dolgozók el tudjanak menni szabadságra, derül ki az mfor.hu Heti Hármasából. A Kürt Rt. vállalati napközi bevezetését tervezi, a PWC-nél egy hónapos fizetés nélküli vakációra mehetnek a gyerekes szülők, a Családbarát Munkahely díjat elnyerő Csavar- és Húzottárú Zrt. pedig saját üdülőket tart fenn alkalmazottai részére. Mondja el a tapasztalatait Ön is!
Menedzsment Fórum: Figyelembe veszi-e a cég a nyári szabadságolások kapcsán bármilyen módon a gyermekkel rendelkező munkatársak helyzetét? Támogatják-e (például üdülési csekkel vagy más módon) a gyermekes családok üdülését a vállalatnál?
Gergácz Lilli, a Kürt Rt. HR-vezetője:
- A szabadságolások kapcsán a gyermekes dolgozók elsőbbséget élveznek a beosztásnál, de általában az alkalmazottak egymás között, a cég beleszólása nélkül állapodnak meg erről a kérdésről. Mi mindenesetre elvárjuk a munkatársaktól, hogy egy évben legalább két hetet egy huzamban töltsenek pihenéssel, ami a feltöltődés, regeneráció szempontjából igen fontos.
A vállalat minden évben kiosztja a KÜRT Díjakat a Legerősebb lánczszem és a KÜRTündér kategóriában, aminek keretében a két győztest évente háromszázezer forint értékű üdüléssel jutalmazza meg, a második és harmadik helyezettek pedig wellness hétvégét nyernek. Ezeket akár gyerekekkel is felhasználhatják a nyertesek.
A KÜRT-székházba a dolgozók tetszés szerint behozhatják gyermekeiket, az alagsorban található uszoda és szauna illetve a székház kertje is jó lehetőség a kicsiknek és a nagyoknak a kikpcsolódásra.
Az OTP-nél az év elején szabadságolási terv készül, amelynél a HR-vezetők egyebek mellett figyelembe veszik a gyermekesek érdekeit, így a nyári vakáció időpontját is. A pénzintézetnél létezik üdülési támogatás, amit a dolgozók a vállalati üdülőkben - például Balatonszemesen és Mátraszentimrén - évente egyenként maximum 40 ezer forintig vehetnek igénybe.
A KÜRT jövőre felépülő, a jelenleginél 2500 négyzetméterrel nagyobb új székházában az orvosi szoba és tornaterem mellett például gyermeknapközit is kívánunk létesíteni.
Magyari Andrea, a Pricewaterhouse Coopers (PWC) HR-vezetője:- A vállalat működésének egyik alapelve, hogy pihenésre ösztönözze a dolgozókat. A cég elfogadta a Parents Policy nevű irányelvet, amely lehetőséget biztosít a gyermeküket nevelő szülőknek, hogy - amennyiben elfogyott szabadságuk - legfeljebb egy hónapig fizetés nélküli szabadságra menjenek.
A vállalat hatszáz alkalmazottja közül mintegy harmincan dolgoznak jelenleg részmunkaidőben, közülük a legtöbben kismamák. Három-négy évvel ezelőtt - amikor több női alkalmazottunk elment szülni - dolgoztuk ki a munkába való visszatérésüket segítő rendszert, amely lehetőséggel azóta legtöbben éltek is.
A gyermekes és nem gyermekes munkatársak esetében is próbáljuk rugalmasan kezelni a munkaidőt, ugyanis a cég érdeke is, hogy a dolgozók elégedettek legyenek. Az üdülést mindenki magának szervezi meg, de a vállalat minden évben szervez például céges gyereknapot.
Szalai Zsuzsa, a Csavar- és Húzottárú Zrt. vezérigazgatója:
- Odafigyelünk arra, hogy a kisgyermekes vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők a nyár folyamán el tudjanak menni szabadságra.
Amennyiben a családi helyzet megkívánja, a dolgozók egymás között elcserélhetik a beosztásukat, ami a két-három műszakosok esetében sűrűbben előfordulhat.
A cég két saját nyaralóházat tart fenn Balatonfüreden dolgozói számára, amit évente egyszer vehetnek igénybe - hozzátartozóikkal.
Ezenkívül üdülési csekkel is hozzájárulunk a kedvezményes üdüléshez.
A vállalat számos programot szervez a dolgozóknak és családjuknak. A legközelebbi a két napos gyereknap lesz, emellett Mikulásjárás, bálozás és kirándulás is van minden évben.
(A termelővállalat a fentiek, illetve a parkosított környezet miatt tavaly a középvállalatok kategóriájában elnyerte a Családbarát Munkahely díjat.)Az Ön cégénél mi a szokás? Előnybe részesítik a gyerekes szülőket? Könnyen kap szabadságot? Mondja el a tapasztalatait Ön is!
Nagy V. Zs.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:Több tízezer forint terhet jelenthet majd az ingatlanadóMa döntenek Cardiffban: még többismeretlenes az Eb-egyenletA tanácsadóktól várják a megoldást a cégek a megszorításokra
[velemeny/]

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







