Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
35 milliárd euróba kerülhet a romániai kastélyok visszaadása
Sokba kerülhet a román államnak, ha minden, a területén található történelmi épületet visszaszolgáltat eredeti tulajdonosának vagy azok örököseinek. Egy román parlamenti képviselő szerint a számla ugyanis elérheti a 35 milliárd eurót.
A visszaadott Drakula-kastély
Ha a román állam következetes marad álláspontjához és folytatja a területén található történelmi várak, kastélyok és paloták reprivatizációját, visszaszolgáltatva ezeket eredeti tulajdonosaik leszármazottainak, a gesztus 35 milliárd eurójába fog kerülni - állítja egy román honatya.
Nicolae Popa, Fehér (Alba) megye konzervatív párti képviselője szerint 4500 műemléépület, illetve épületegyüttes vár arra, hogy az 1945 előtti tulajdonosaik vagy ezek örökösei birtokukba vegyék. Amennyiben az állam lemond tulajdonjogáról, gondoskodnia kell olyan létesítményekről, amelyek otthont adnak a műemlékekben jelenleg működő intézményeknek: múzeumok, közhivatalok, állami szervek szék- és telephelyei, kórházak.
A tavaly májusban a Habsburg-leszármazottaknak visszaadott törcsvári (Bran) Drakula-kastély csak egy a számos, hasonló jellegű építmény közül. Az Arad megyei soborsini palotát I. Mihály, az utolsó román király már visszakapta, s jelenleg szállodát működtetnek benne. Az egykori uralkodó bejelentette igényét a Peles, Foisor és Pelisor kastélyokra is, melyeket együttesen 57 millió euróra értékeltek a szakértők.
Tisztázatlan többek között egyes, az erdélyi magyar történelem szerves részét képező műemlékek sorsa. Ilyen a kolozsvári Bánffy kastély, amely jelenleg a Román Nemzeti Művészeti Múzeum kezelésében van, a bethlenvári Bethlen kastély, a szászrégeni Huszár palota, vagy a Maros megyei Teleky kastély, ahol gyermek-tüdőgondozó működik.
Érdekesség, hogy arra is volt precedens, hogy (egyenes ági) leszármazottak híján is lemondott az állam egy műemléki épületről. A nagyszebeni szász bárói család, a Bruckenthalok kastélyát és a hozzá tartozó, mintegy 220 ezer különféle műtárgyat másfél éve a romániai német evangélikus egyház kapta meg, akik úgy döntöttek, hogy az addig ott működő múzeum továbbra is fogadhatja a látogatókat.

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







