LCD-televízió-gyártó nagyhatalom lett Székesfehérvár



Erőteljesen fejlődik a Philips Kft. székesfehérvári gyára; az üzem tavalyi forgalma 1,8 milliárd euró volt, a gyártósorokról 6,5 millió darab termék - köztük 1,7 millió televízió - került le - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a cég igazgatója.

Pierre Bourgogne, az üzem igazgatója elmondta: a csúcsidőben háromezer dolgozót foglalkoztató gyár termékeinek 80 százalékát a külpiacokon értékesíti. A Sóstó Ipari Parkban 16 éve termelő gyár a holland Royal Philips Electronics N.V. egyik legfontosabb szórakoztatóelektronikai termékeket összeszerelő európai központja. Folyamatosan alkalmazkodva a piaci igényekhez évente megújítja a gyár termékpalettáját. Jelenleg dvd-ket, dvd-rekordereket, hordozható dvd-ket, házimozi rendszereket, valamint televízió készülékeket gyárt.

Mára a gyár a Philips cégcsoport egyik legjelentősebb LCD-televízió-gyártó egysége lett - tette hozzá az igazgató. Tavaly kezdték meg az üzemben a plazma tévék, a 25 colosnál nagyobb LCD-készülékek és a hordozható dvd-k gyártását, az idén pedig, mivel a vásárlók mind inkább a nagyobb képernyős készülékeket keresik, a 30-50 colos televíziók összeszerelését.

Az üzem - hangsúlyozta az igazgató - nagy figyelmet fordít a minőségre és a környezetvédelem követelményeinek megfelelő termelésre, s megszerezte a legrangosabb minőségbiztosítási tanúsítványokat. A minőség védelmét szolgálja a két hónapja átadott 500 négyzetméter alapterületű teszt csarnok, ahol lehetőség van a termékek szélsőséges körülmények között történő tesztelésére is.

A székesfehérvári gyár - a campus koncepció keretében - maga köré gyűjtött számos fontos beszállítót, illetve kiépítette a hazai beszállító bázisát - mondta el az igazgató. A gyárhoz nagykapacitású termékelosztó központ is tartozik, amely főleg a közép- és kelet-európai piacokat látja el a székesfehérvári üzemben készült, illetve más Philips gyárak által beszállított termékekkel.

MTI/Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyáraPénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára

Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
[ 2012-02-09 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - Mari
" Kedves ami! Nagyon sok éve lett volna arra, hogy am..."
[ 2012-02-09 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Mari
" Akkor számoljunk: a svédek dolgoznak a leghosszabb ..."
[ 2012-02-09 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/az_albizo..."
[ 2012-02-08 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Darth Vader
" igazad van, egy nagy bohóc, de a magyar médián sokka..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.