Hazugságokra ragadtatjuk magunkat egy állásért


Az emberek jelentős része képes az életrajzában vagy az állásinterjún valótlanságokat állítani annak érdekében, hogy megkapja az áhított állást.

A CV-k 70 százaléka tartalmaz csúsztatásokat vagy szándékos hazugságokat, ám az állásinterjúkon sem sokkal jobb a helyzet, a cégek 60 százalékát próbálják a jelentkezők félrevezetni, állítja a Peninsula nevű tanácsadó cég felmérése. A szakértők szerint a munkakeresők körében ez ma már mindennaposnak számít, ráadásul döntő többségük meg van róla győződve, hogy a füllentésre nem derül fény, miközben azt a karrierjüket segítő lépésnek gondolják.

A szakemberek a csúsztatások leggyakoribb eseteit is összeszedték, ezek közül a korábbi botlásokat szeretik kihagyni, félve, hogy a referencia után érdeklődve a leendő munkaadót a hallottak elriasztják.

Az sem ritka, hogy a korábbi eredményeiket felnagyítják a jelentkezők vagy a tevékenységi körüket úgy bővítik, hogy az a megpályázott állással összhangba legyen. Örökzöld hazugság a vizsgák eredményeit illetően jobbat mondani, de a végzettséget illetően sem rendkívüli valótlanságot állítani.

A szakemberek a munkaadók számára azt javasolják, hogy a jelöltek után való nyomozás helyett a felvételi eljárás során tesztekkel mérjék felkészültségüket. Ezzel nem csak az esetleges hazugságok szűrhetők ki, de a kreatív módon összeállított feladatok esetén a munkavállalók rátermettsége is lemérhető.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-18 ] Szijjártó: két évig tagdíjakból tartsák fenn magukat a pártok! - robodri
" Meg tíz évig az egyházak, mert ott is fizetik az emb..."
[ 2012-05-18 ] Selmeczi: ha az egyik cég rám hárítja a telefonadót, akkor odébb állok - Mihály Géza
" Így is úgy is az emberek fizetik meg, vagy azért mer..."
[ 2012-05-17 ] Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró - Tibu
" És hol tartana most a Ft, ha eleve nem hoztak volna ..."
[ 2012-05-17 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - bankár
" A bank a látra szóló betétekből is hitelt folyósít. ..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.