Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
38 milliárd forintba került egy év alatt az arab sejkek játékszere
121 millió fontos (több mint 38 milliárd forint) veszteséggel zárta a 2009-2010-es üzleti évet a Manchester City labdarúgócsapata - jelentette be a klub a napokban. Ez az angol Premier League történetének egyik legnagyobb éves mínusza, ennél többet csak a Chelsea "égetett el", amikor Roman Abramovics átvette az irányítást.
Az egy évvel korábbi 92,5 millió font után most 121 millió fontot veszített a Manchester City a május végén zárult üzleti évben. Érdekesség, hogy a klub többet fizetett ki bérekre, mint amennyi a teljes forgalma volt az üzleti évben, ez pedig hosszú távon fenntarthatatlan. A dúsgazdag Manszur sejk azonban biztosította a szurkolókat, hogy esze ágában sincs elzárni a pénzcsapokat.
A bérköltségek az egy évvel korábbi 83 millió fontról 133 millióra emelkedtek, az elmúlt egy évben a játékosokon kívül 106 fővel bővült a klub alkalmazottainak száma. Az viszont biztató, hogy a bevételek is emelkedtek: a 2008-2009-es 87 millió fontról 125 millióra. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy sikerült értékesíteni mind a 35 ezer bérletet az idei szezonra, a szponzori bevételek pedig közel 400 százalékkal emelkedtek, így már 32,4 millió fontot tettek ki.
Abu Dhabi sejkje 2008 végén vette meg a csapatot a korábbi thaiföldi miniszterelnök Thaksin Shinawatrától, azóta kevesebb mint két év alatt 300 millió fontot költött el csak új játékosokra. Manszur sejk a klub honlapján tett közzé egy levelet, melyben biztosítja a szurkolókat arról, hogy továbbra sem kell aggódniuk kedvenc csapatuk anyagi biztonságáért. "A menedzsment elé azt tűztem ki legfontosabb feladatként, hogy a Manchester City ne csak a pályán legyen a legjobb csapatok egyike, de közben ne veszítse el sajátos jellemzőit sem, melyek különlegessé teszik" - olvasható a levélben.
Az angol Premier League 1992 óta íródó történetének eddigi legnagyobb éves vesztesége mégsem a kisebbik manchesteri csapat nevéhez fűződik: a Chelsea 2004-2005-ben 141 millió fontos mínusszal zárta az évet, miután Roman Abramovics orosz milliárdos megvette a csapatot.
Az európai futballvilágban sokan nem nézik jó szemmel a City féktelen költekezését, többször felszólították már a klubot, hogy a jövőben igyekezzen fenntarthatóbb gazdálkodásra áttérni. A tervek szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is bevezet majd egy pénzügyi szabályozást, melynek köszönhetően szankciókkal sújthatják a nagy veszteséget termelő klubokat.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján







