Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által kiírt 400 millió forint összértékű távmunka-pályázatra július 31-ig lehet beküldeni a szükséges dokumentumokat.
A pályázat a teleházak létrehozását, fejlesztését támogatja a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben - olvasható az OFA honlapján. A támogatási programra olyan költségvetési, vagy jogi személyiségű belföldi nonprofit szervezet nyújthat be pályázatot, amely a Magyar Teleház Szövetség tagja, és legalább 2007. január 1. óta működtet információtechnológiával felszerelt közösségi hozzáférési pontot, azaz teleházat.
hirdetés
A 400 millió forint összértékű, vissza nem térítendő, előfinanszírozású támogatás a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól (SZMM) származik, forrása a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének 2008. évi, 2009. évi, valamint 2010. évi központi kerete.
A projekt megvalósítását a kuratórium döntését követően, várhatóan 2009 szeptember-októberében lehet elkezdeni, és legkésőbb 2011. július 31-ig kell befejezni. A sikeresen pályázók közül később külön pályázati eljárás keretében kiválasztanak egy teleházat, amely vállalja, hogy összegyűjti a támogatási program eredményeit, más teleházak távmunkával kapcsolatos tapasztalatait, és javaslatot dolgoz ki a közösségi hozzáférési pontok hálózatszerű együttműködésére, amely révén további távmunka-programok indíthatók - olvasható a pályázati kiírásban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.