Jövő nyáron Bulgáriába is repülhetünk a Balatonról


2008. június 18-án indítja első charterjáratát a Robinson Tours a sármelléki FlyBalaton repülőtérről Burgaszba, így a nyugat-magyarországi utasok számára már másfél óra alatt elérhetővé válnak Bulgária legkedveltebb üdülőhelyei.

Az 1994-ben alapított Robinson Tours utazási iroda rendszeres beutaztató chartereire és Budapestről valamint Debrecenből Bulgáriába közlekedő charterláncaira alapozva 2008. június 18-án (szerdánként) indítja első charterjáratát Sármellékről a FlyBalaton repülőtérről Burgaszba.

Bulgária új építésű apartmanoktól kezdve az ötcsillagos szállodákig a magyarországinál olcsóbb árakkal, kellemes nyári hőmérséklettel és homokos strandjával vonzza utasok millióit egész Nyugat-Európából.

2007-ben a FlyBalaton utasforgalma száztízezer utas lesz, míg 2008-ban a tervek szerint elérheti a kétszázezer utazót, amihez az új bulgáriai járat is hozzájárul - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.

Menedzsment Fórum 




VI. MFOR Menedzsment Konferencia

"Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével"

  • A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
  • A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
  • A tehetségmenedzsment kulcskérdései
  • Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
  • A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
  • Tehetségek munkahelyi integrációja


Kedvezményes jegyek az mfor.hu olvasóinak!

.
Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-16 ] 2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná - vghs
" Igen, ez így van. Raiffeisen bank pl. Devizaszáml..."
[ 2012-05-16 ] Adóssággal elárasztva - bocs
" Elég szomorú, hogy itt tartunk, egyesek jól élnek a ..."
[ 2012-05-15 ] Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást" - wizesg
" Debil idióta. Meddig lehet egy ilyen balfasz MO-on..."
[ 2012-05-11 ] Patai: a tönk szélére küldené a bankszektort a tranzakciós adó - bóbijub
" a tranzakciós adónál nem az ezrelékmérték adja ki a ..."
[ 2012-05-11 ] Mennyit ér a 100 leggazdagabb kiadvány? - bankár
" Most akkor lehet, hogy Csányi Sándor részére sem kel..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.