40 éves a Rubik-kocka


40 évvel ezelőtt alkotta meg Rubik Ernő az ikonikussá vált termékét. Igaz, az első példányok még 2x2x2-es osztásúak voltak, ezt fejlesztette tovább a világhírű feltaláló, építész szakember.

Akik nem ismerik a világszerte az egyik legismertebb magyar találmánynak számító kocka történetét, talán meglepőnek hangzik, hogy eredetileg nem játéknak indult, hanem térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszköznek készült. 1974-ben készült az első modell, amely 2x2x2-es volt még. Ennek kapcsán a rubik.hu oldalon az olvasható, hogy Rubik Ernő eleinte ilyen felosztású kockát szeretett volna megalkotni. Az első probléma a kocka összeállítása volt: nem tudta, hogy hogyan lehetne mind a három tengelye körül elforgathatóvá tenni a kockát. Rubik először gumigyűrűkkel próbálta egymáshoz rögzíteni a kis kockákat, de ez így nem sikerült, mivel egy idő után a gumiszalagok elszakadtak. Próbálkozott mágnesekkel is, de úgy meg könnyen szétesett a kocka. A problémát úgy oldotta meg, hogy a kocka elemeit olyan alakúra faragta ki, hogy azok az alakjuknál fogva tartsák össze magukat.

Barroso fogadta a feltalálót az évforduló alkalmából

A bűvös kocka feltalálásának 40. évfordulója alkalmából Rubik Ernővel ebédel pénteken José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - közölte a brüsszeli testület. A kora délutáni munkaebéd témája, hogy miként lehet a műszaki, tudományos, mérnöki és matematikai pályákat vonzóbbá tenni a fiatalok számára.

A bizottság közleménye szerint Barroso időtlen játéknak nevezte a bűvös kockát, amely az európai találékonyság ikonikus jelképévé vált világszerte. "A Rubik-kocka az elképesztő összetettség, a győzedelmeskedő intelligencia, a kreativitás és az innováció legvégső megnyilvánulása" - idézi a kommüniké a bizottság elnökét. (MTI)

Később különböző színekkel jelölte meg az oldalakat, hogy jobban lássa, hogy hogyan mozognak egymáshoz képest. Rubik Ernő - saját bevallása szerint - csak a végleges konstrukciós és formai kidolgozás után ismerte fel, hogy a kocka nemcsak az eredeti célra alkalmas (térbeli mozgások szemléltetésére), hanem egyben jó játék, ennél fogva értékesíthető is. A kocka színezésére Rubik Ernő külön gondot fordított; a kocka szabványos színezéssel bír: két-két átellenes (párhuzamos) oldal színei a sárga komponensben különböznek; tehát így lesz a fehérből a vele átellenes sárga, a pirosból a narancssárga, a kékből a zöld. Végül a legfőbb dolog, amiért a kocka ekkora siker lett: hogy 3 dimenziós, és akárhogy is mozgatjuk, a játék egy darabban marad, áll a feltaláló oldalán.

A totális bukás évei

Rubik Ernő 1975-ben igényelte a kocka szabadalmaztatását, de csak 1977-ben kapta ezt meg. Kezdetben még a hazai indulás is meglehetősen nehéz volt, hiszen a feltaláló hiába adta oda a Politechnikának (későbbi Politoys Ipari Szövetkezet) a kockát belföldi hasznosításra, a vállalkozás érdemben nem foglalkozott a termékkel. 1975-ben az Országos Pedagógiai Intézet is elutasította a kockát mint oktatási segédeszközt. Végül 1977 végén jelentek meg Magyarországon az első Rubik-kockák. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezekben az években a találmány tempósan haladt az örök feledés homálya felé, amit jelez, hogy 1978-ig a belföldi játékforgalmazásra jogosult vállalat, a TRIÁL ötezer kockát sem tudott eladni. De a nemzetközi piacon sem sikerült a bemutatkozás, hiszen az 1978-as (Európában akkoriban az egyik legnagyobbnak számító) Nürnbergi Játékvásáron ugyan az akkoriban egyedüli külkereskedelmi engedéllyel rendelkező cég, a KONSTRUMEX elvitte, de mivel egy több száz játékot tartalmazó szekrény egyik polcán "porosodott", senkit nem érdekelt.

Ők már mind szeretnek minket! És Ön?

Mondhatnánk, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy végül mégis világhírnévig jutott a találmány. Dr. Laczi Tibor 1979-ben találkozott a játékkal, és előbb 12 darabot magával vitt Ausztriába hogy megmutassa ismerőseinek, majd a pozitív fogadtatás után kijárta, hogy engedélyt kapjon a KONSUMEX-től, hogy hadd vigye ki a kockát a nürnbergi játékvásárra. A korábbi kudarc után a magyar külkereskedelmi vállalat minden mindegy alapon meg is adta azt. A vásáron Dr. Laczi Tibor bemutatta a kockát Tom Kramernek, az egyik nagy játékgyártó vezetőjének, aki „beleszeretett a kockába”. Még abban az évben, 1978-ban szerződést kötött az Ideal toy Co. és a KONSUMEX export-import cég a Rubik-kockáról (akkor még Bűvös kocka). Egy évvel később vette fel a játék a feltaláló nevét, és lett világszerte Rubik-kocka a neve.

Siker és árnyék

1980-tól már a klasszikus értelemben vett Rubik-kockák váltak elterjedtté. Magyaroroszágon eddigre közel 300 ezer darab kocka kerül értékesítésre, míg külföldön 68 ezer darab. Az esztendő végére már 16 országban árusították a játékot és csak az NSZK-ban 4 millió darabot értékesítettek, míg az itthoni eladások 1 millióra duzzadtak. A következő években többszörös ‘Év Játéka’ díjas termékké vált, miközben Rubik Ernő számtalan elismerés és kitüntetés birtokosa lett (Állami Díj, Kossuth-díj, Jedlik Ányos-díj). A kocka egyúttal 1981-ben bekerült a New York-i Modern Művészetek Múzeumának építészeti és dizájn gyűjteményébe is. Az egyik csúcsot az jelentette, amikor 1982 júniusában megrendezték az I. Rubik-kocka-világbajnokságot Budapesten. A második ilyen eseményre 2003-ban került sor, azóta pedig két évenként rendezik meg a világbajnokságot.


A 80-as évek elején a sikerekre árnyat vetett, hogy a magyar gyártó, a Politoys Ipari Szövetkezet képtelen volt ellátni a külföldi forgalmazókat a keresletnek megfelelő mennyiségű kockával, így óriási mennyiségű hamisítvány került forgalomba. Ezek azonban gyakran az első forgatásnál széteső selejtek voltak, amelyeket távol-keleti országokban gyártottak. Súlyosbította a helyzetet, hogy a Politoys ezek egy részét felvásárolta, majd eredetiként adta tovább a forgalmazóknak. Az USA-ba küldött 1 millió kockából például visszajött 822 ezer selejt, ami egyes feltételezések szerint azonosak voltak a Politoys által felvásárolt távol-keleti hamis kockákkal.

A játékipar, mivel óriási mértékben divatorientált, 1983-ban felhagyott a Bűvös kocka forgalmazásával. Azonban Tom Kremer, aki korábban is óriási mértékben segítette a Kocka nemzetközi karrierjét, később sem adta fel. Megvásárolta a Rubik-kocka jogait és újból elkezdte forgalmazni 1991-ben. A korai 80-as évekhez képest a forgalom igen kis mértékben nőtt. Azonban 1995-ben, egy dinamikus kaliforniai vállalat forgalmazásában ismét ugrásszerűen megnőtt a kereslet. 1996-ban csak az USA-ban 300 ezer kockát adtak el, és ez a szám csak emelkedett 1997-ben és 1998-ban is. Japánban 1997-ben 100 ezer példányt adtak el; Nagy-Britanniában hasonlóan.

A kocka-kultusz

A kocka sikerét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy páratlan ötletessége és egyedi kivitelezése révén egy kihívó és közérthető logikai játékként emberek millióit kerítette hatalmába. Rubik Ernő elmondása szerint a kocka a sikerét “ellentmondásos” mivoltának köszönheti, hiszen egyszerre található meg benne az egyszerűség és az összetettség, így a kocka révén egyszerre teremthetünk kapcsolatot a renddel és a káosszal, olvasható a buvoskockak.hu oldalon.

Elképesztő változatosságElképesztő változatosság

Az évek teltek, de a kocka iránti lelkesedés és a fejtörő jellegének színvonala lankadatlan maradt. Újabb és újabb határokat feszegetve szervezik meg évről-évre a Rubik termékek kirakását középpontba helyező bajnokságokat. Legyen az világverseny, vagy csak nemzeti forduló, jelentős számban érkeznek ún. SpeedCuber-ek, azaz "Gyorskockázók" az eseményekre. A cél pedig több kategóriában is adott. Minél hamarabb kirakni egy bizonyos Rubik-kockát vagy épp fejtörőt, ezzel is világrekordot beállítva. A kirakási mizéria olyan magasságokba emelkedett, hogy már a legtöbb versenyen létezik bekötött szemmel, fél kézzel, illetve lábbal kirakási kategória is.

A kocka sikere annyira elsöprő, hogy a popkultúrában betöltött szerepe is betonbiztosnak látszik. Számtalan használati és ajándéktárgyat mintáztak meg róla, így bekerülve az emberek mindennapjaiba. Olyan ikonikus, egyszerűen felismerhető jelenség lett ebből a kis szerkezetből, hogy számos filmben, könyvben, magazinban, plakáton, reklámban, sőt Amerikában még a saját TV-sorozatában is feltűnt már. A kocka egyszerű ötletével és látványos kinézetével adta el és kedveltette meg magát a világ számos országában. A 2011-es év folyamán mintegy 7 millió darab kelt el belőle.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Sokkal jobb orvosi ellátást kaphatnának a magyar munkavállalók
Mitől emelkedhetnek a KGFB-díjak

A kgfb esetén az autósok többségében elégedettek a biztosítók szolgáltatásaival. Most azonban felmerült a módosítási igénye, ami gondot okozhat.

.
hirdetés
elrejt
 
.