Jaksity György lett „Az év üzletembere” 2007-ben


Magyarországon immár ötödik alkalommal, ünnepélyes gálaesten adták át az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year” („Az év üzletembere”) üzleti díjakat. A Független Bíráló Bizottság döntése értelmében 2007-ben „Az év üzletembere” Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója lett.

„Az év üzletembere” fődíjat idén Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója vehette át. A Jaksity által vezetett vállalat a nemzetközi óriásbefektetők egyre erősebb jelenléte ellenére is évek óta a hazai piacvezetők egyike. Ez különösen annak tükrében figyelemreméltó eredmény, hogy a tőzsdei befektetési tevékenységnek Magyarországon sem különösebb hagyománya, sem kialakult kultúrája nincs. Jaksity személyes kvalitásainak meghatározó szerepe van a Concorde sikerében, közvetetten pedig a hazai tőzsdei, befektetői műveltség kialakításában.

A díjat – melynek fővédnöke Czakó Borbála, a Magyar Köztársaság londoni nagykövete, az Ernst & Young korábbi vezérigazgatója – Jaksity György előtt eddig Bojár Gábor (2006), Demján Sándor (2005), Dr. Kürti Sándor (2004) és Dr. Csányi Sándor (2003) vehette át, áll a társaság közleményében.

A Jövő ígérete, a Merész újító és a Példakép 

A „Jövő ígérete”, Tibor Dávid 1997-ben, mindössze 22 évesen alapította a Masterplast Group Zrt.-t, mely irányítása alatt mára nemzetközi, évi 100 millió euró forgalmat bonyolító építőanyag-gyártó vállalattá fejlődött. Tibor Dávid az imponáló üzleti eredmények mellett rendkívül kiterjedt társadalmi felelősségvállalási tevékenységével nyerte el a Független Bíráló Bizottság bizalmát.

Várkonyi Balázs, a „Merész újító” díj kitüntetettje, az Extreme Digital fiatal ügyvezetője az elismerést elsősorban innovatív, bátor üzleti stratégiájával érdemelte ki. Várkonyi külső tőke nélkül, az internetes kereskedelemben rejlő lehetőségeket az elsők között felismerve, kiváló érzékkel hozta létre gyorsan növekvő vállalkozását.

A „Példakép” különdíjat az idén Magyar Józsefnek, a Hungerit Zrt. vezérigazgatójának ítélte oda a Független Bíráló Bizottság. Magyar József 37 év munkájával, társadalmi és gazdasági rendszereken átnyúlva építette fel Magyarország egyik legsikeresebb élelmiszeripari vállalkozását anélkül, hogy a szektor sajátosságaival ellentétben valaha is állami mentőövért folyamodott volna.

„Az év üzletembere” díj kiírásának megfelelően Jaksity György képviselheti Magyarországot az Ernst & Young „World Entrepreneur Of The Year” gáláján, Monte Carlóban, ahol az egyes országok fődíjának nyertesei vesznek részt. Hasonlóan a nemzeti versenyekhez, itt is kiemelkedő üzletemberekből és világszerte elismert szakemberekből álló Bizottság hoz majd döntést a legkiválóbb nemzetközi vállalkozó személyéről.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 17:15 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.