A bankkártyás fizetések díját vizsgálja a GVH


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) január végén versenyfelügyeleti eljárást indított a hazai bankkártya-kibocsátók és elfogadói hálózatok üzemeltetői ellen. A hivatal az ellenőrzést kiterjesztette a két domináns magyarországi kártyacégre, a MasterCardra és a Visára is, értesült a Napi Gazdaság.

A vizsgálat alapjául szolgáló precedenst egyértelműen az Európai Bizottságnak a MasterCarddal szemben hozott múlt év decemberi határozata adja, amelyben Brüsszel fél évet biztosított a kártyacégnek a versenyszabályokat sértő multilaterális bankközi díjainak módosítására. A brüsszeli határozat - szögezte le a versenytárs Visa regionális vezetője, Mark Antipov - önmagában nem kérdőjelezte meg a bankközi jutalék (interchange-díj) szükségességét, pusztán annak mértékét kifogásolta.

A hazai bankkártya-elfogadói piac fejlődésének egyik fő kerékkötője, hogy a hazai banki gyakorlatban csak nehezen csökken a kártyás fizetés után a tranzakció értékéből a plasztikot kibocsátó pénzintézet számára fizetendő jutalék összege. Ez az összeg korábban évekig 1,7 százalék volt, jelenleg a vásárlási érték 1,2 százalékát teszi ki, ami az európai környezetben magasnak számít, de messze nem minősül egyedinek.

A magas teher következményeként terjed több szomszédos országhoz képest is lassan az elfogadói (pos) hálózat és ez lehet az oka annak is, hogy egészen a legutóbbi időkig a kártyaelfogadói piac lényegében csak két szereplőre korlátozódott. A hazai gyakorlat megváltoztatására ugyanakkor sem a MasterCardnak, sem a Visának nincs lehetősége, az ugyanis a hazai bankok közötti megállapodásokon múlik.

A mostani vizsgálattal kapcsolatban a banki szakemberek óvatos pesszimizmusuknak adnak hangot: véleményük szerint a GVH vizsgálata ezúttal is csak a felszínnel foglalkozik majd, a tartalmi összefüggéseket aligha érinti. Ezek közül a legfontosabb, hogy a kártyás fizetés költségeit a GVH összevesse a készpénzkezelés költségeivel, de a vizsgálatnak arra is figyelemmel kell lennie, hogy más országokkal ellentétben a kártyaelfogadásra alkalmas pos-terminálokat rendszerint nem a kereskedő vásárolja meg és üzemelteti, hanem az elfogadói hálózatot fenntartó pénzintézet, írja a Napi Gazdaság.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
20 éve írták alá a maastrichti szerződést20 éve írták alá a maastrichti szerződést

20 éve, 1992. február 7-én írta alá az Európai Közösség 12 tagállama a maastrichti szerződést (hivatalos néven Szerződés az Unióról), mely részben az úgynevezett három pilléres szerkezet felállításával létrehozta az Európai Uniót. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 09:52 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - cinka
" Olvastam az MNB tanulmányt. Két féle hitel volt. Az..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
[ 2012-02-09 ] A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra - Mari
" Na! Kezdődik a svéd modell alapozása. Akik az adóink..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.