Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Lassú kifelé araszolás a gödörből
Miközben a magyar gazdaság az átalakuló országok körében sereghajtóvá vált, végre elmozdult a mélypontról. A régiós versenytársaink romló inflációs és növekedési tendenciái ellenére mindez azonban kevés a helyzet szignifikáns javulásához, állítja az mfor.hu számára készített elemzésében Petschnig Mária Zita.
A pénzügyi válsággal fenyegető gazdasági pálya korrekciójaként 2006 második felében kikényszerülő keresletmegszorító gazdaságpolitika pozitív és negatív eredményei tükröződtek már az elmúlt év adataiban. Egyfelől határozottan és a konvergenciaprogramban vártnál nagyobb mértékben javultak a külső és belső egyensúly mutatói. Másfelől viszont az egyensúlyjavulás az előirányzottnál nagyobb növekedési és inflációs áldozatot követelt. A főbb makromutatók tekintetében 2007-ben az átalakuló országok körében utolsó helyre csúsztunk. Ám ez év első negyedévében a magyar gazdaság a mélypontról való elmozdulás jegyeit mutatja, ami azonban - versenytársaink romló inflációs és növekedési tendenciái ellenére is - feltételezhetően kevés a relatív helyzet szignifikáns javulásához.
Az államháztartás eddig ismertté vált adatai alapján tarthatónak tűnik a deficitcsökkentő pálya. Sőt, az eredeti konvergenciaprogramban vállalt 4,3 százalékos GDP arányos hiánynál kisebbre igazított 4 százalékos kiadástöbblet még túl is teljesülhet – lefelé mutatóan. De az bizonyos, hogy Brüsszel és a piaci elemzők többsége – a bekövetkezett politikai turbulenciák ellenére is – tarthatónak véli a 4 százalékos hiányt az államháztartásban.
Ezzel párhuzamosan mérséklődik külső finanszírozási igényünk is, amelynek 4 százalék alá süllyedő, GDP-ben mért értékét a nemzetközi konszenzus már elfogadhatónak tartja. A külső egyensúly javulását alátámasztja – reáloldalról – az első negyedévben aktívvá vált külkereskedelmi mérlegünk, pénzügyi oldalról pedig a korábbiaknál nagyobb mértékben beáramló uniós forrás.
A kedvezőtlenebb külső konjunktúra mellett ugyan mérséklődött külkereskedelmünk dinamikája, de az első negyedévi adatok szerint az export és az import euróban mért üteme még mindig 10 százalék feletti volt. Feltételezhetően az első negyedévi 1,6 százalékos GDP növekedésben is a nettó exportnak volt szerepe – a beruházások némi emelkedése mellett. A háztartások fogyasztását alakító tényezők növekedést stimuláló hatása ugyanis nem olvasható ki a rendelkezésre álló adatokból.
Az előzetes, részleteket még fel nem fedő, első negyedéves GDP index a gazdaság enyhe élénkülését mutatja. Az elmúlt évben negyedévről negyedévre csökkenő ütem most emelkedést vett, erősödött valamelyest az előző negyedévhez mért dinamika is. Az 1,6 százalékos növekedésben a termelékenység fokozódása játszott szerepet, a foglalkoztatás ugyanis némileg visszaesett, a munkanélküliség rátájának 8 százalékra emelkedésével kísérten.
Ágazatilag nézve az ipari teljesítmény, ezen belül a feldolgozóipari export lehetett a meghatározó az élénkülésben, továbbá a piaci szolgáltatások (pénzügyi, szállítmányozási, távközlési stb.).
A növekedés mellett ez idő szerint a magyar gazdaság másik kritikus mutatója, az infláció is kedvező tendenciát jelzett, amennyiben az első négy hónapban valamennyi aggregált jelzőszáma a fogyasztói árnyomás mérséklődésére utalt. Az infláció lefelé ereszkedése – amely ellentétes a világban tapasztalható általános tendenciával – azonban lassú. Ennek hátterében alapvetően külső okokat találunk. A megszorító intézkedések lehúzódását követően új, inflációt erősítő tényezők léptek be az élelmiszerek és az olajár-drágulás nyomán. E két körülmény - amely térségbeli versenytársainknál jelentős inflációs ütemerősödést eredményezett – tartóztatja fel a fogyasztói árszintnövekedés lefelé ereszkedését az átlagosnál magasabb hatósági áremelések mellett. Amint a táblázatból látható, a magyar adat közép-európai összevetésben kedvező értéket jelzett. (A balti "kis tigrisekkel" való összehasonlításban még kedvezőbb a kép, hiszen körükben áprilisban már rendre 10 százalék feletti inflációt mértek.)

Noha az áprilisi és az első négyhavi alapinfláció is alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, éven belüli lassú emelkedése az energia- és élelmiszerár-drágulás másodlagos, tovagyűrűző hatására utal, amire a jegybank az alapkamat emelésével válaszolt.
A továbbra is szigorú fiskális és jövedelempolitika mellett a monetáris szigor erősödése a növekedési kilátások szempontjából kedvezőtlen gazdaságpolitikai mixet jelent, miközben a külső konjunktúra feltételei is romlanak. Az első negyedévi, vártnál kedvezőbb növekedési adat ennek ellenére is alátámasztja az éves átlagban 2-2,5 százalékos GDP dinamikát. Ám, ha valóban kiváló terméseredmények születnek, mint ahogy ez pillanatnyilag látszik, akkor a növekedés üteme 3 százalék fölé kerülhet 6 százalék körüli infláció mellett.

Petschnig Mária Zita

Eladó lakás 1111 Vegyész u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kelenhegyi út, Budapest XI. ker, 24 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 13 600 000 Ft
Eladó vendéglátó egység 1091 Ráday u., Budapest IX. ker, 28 000 000 Ft
Eladó telek, földterület 1021 Tárogató út, Budapest II. ker, 150 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Törökugrató u., Budapest XI. ker, 16 300 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Nagyszeben út, Budapest XI. ker, 62 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 65 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Ballagi Mór u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Thallóczy Lajos u., Budapest XI. ker, 83 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 95 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Károly körút, Budapest V. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Rácz Aladár u., Budapest XII. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1121 Dolgos u., Budapest XII. ker, 600.00 € / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Milliárdokat bukott az állam Matolcsy kommunikációs bakiján









